valami fájdalmasra visszagondoló nő áll az ablakban

Valószínűleg sokunkkal megesett már − sétálgatunk, és hirtelen eszünkbe jut, hogy a középiskolában mondtunk valami nagyon hülyeséget, amit most már soha nem mondanánk.


Miért ugranak be ezek a negatív emlékek csak úgy a fejünkbe? És miért érezzük magunkat még mindig olyan kínosan, amikor az alkalom már régen elmúlt? A tudomány jelenlegi állása szerint kétféleképpen idézzük fel a múltunkból származó élményeinket.

Az egyik út tudatos és önkéntes. Ilyen például, amikor megpróbáljuk felidézni, mit csináltunk tegnap a munkahelyünkön, vagy mit ebédeltünk múlt szombaton. A második út nem szándékos és spontán. Ezek olyan emlékek, amelyek csak úgy „beugranak", és akár nem kívántak vagy tolakodóak is lehetnek. Honnan származnak ezek?

Ez is érdekelhet: A szaglásnak van a legtöbb köze a memóriánkhoz az érzékeink közül

A válasz egy része abban rejlik, hogy az emlékek hogyan kapcsolódnak egymáshoz. A jelenlegi felfogás szerint a múltbeli tapasztalatainkat az agyunkban található sejtek összekapcsolt hálózatai, az úgynevezett neuronok reprezentálják. Ezek fizikai kapcsolatokat alakítanak ki egymással az ezekben a reprezentációkban lévő, egymást átfedő információk révén. Az emlékek például osztozhatnak kontextuson (éttermek, ahol ettünk), hasonló életszakaszokon (középiskolás évek), vagy érzelmi és tematikus átfedésekkel rendelkeznek (amikor vitatkoztunk másokkal). Egy emlék kezdeti aktiválódását kiválthatja a környezetből érkező külső inger (látvány, hangok, ízek, szagok) vagy belső inger (gondolatok, érzések, testi érzetek).

Miután az ezeket az emlékeket tartalmazó neuronok aktiválódnak, a kapcsolódó emlékek nagyobb valószínűséggel kerülnek vissza a tudatos tudatba. Nem minden aktiválás vezet tudatos emlékhez, és időnként az emlékek közötti asszociációk nem teljesen világosak.

​Miért váltanak ki belőlünk érzéseket az emlékek?

Amikor emlékek jutnak eszünkbe, gyakran érzelmi reakciókat tapasztalunk. Valójában az önkéntelen emlékek általában negatívabbak, mint az önkéntes emlékek. A negatív emlékek általában erősebb érzelmi tónusúak is, mint a pozitív emlékek. Az embereket jobban motiválja, hogy elkerüljék a rossz helyzeteket és az önmagunkról alkotott rossz definíciókat. Az önkéntelen emlékek tehát akut szomorúságot, szorongást, sőt, akár szégyenérzetet is kelthetnek bennünk. Az emlékeinkből és ezekből az érzelmi reakciókból tanulunk, hogy a jövőbeni helyzeteket másképp kezeljük.

Ha tovább olvasnál: Érdekességek a memóriánkról: 10 dolog, amit biztos nem tudtál

​Vajon egyes emberekkel többször fordul ez elő, mint másokkal?

egy n\u0151 a laptopja el\u0151tt \u00fclve a homlok\u00e1ra teszi a kez\u00e9t \u00e9s f\u00e1jdalmas arcot v\u00e1g

Fotó: Shutterstock

Támpontot adhat ehhez a kérdéshez az a tendencia, hogy nagyobb valószínűséggel idézünk fel olyan emlékeket, melyek összhangban vannak az aktuális hangulatunkkal. Ha szomorúnak érezzük magunkat, nagyobb valószínűséggel idézünk fel csalódásokkal, veszteséggel vagy szégyennel kapcsolatos emlékeket. Szorongunk? Nagyobb valószínűséggel idézzük fel azokat az időket, amikor félelmet vagy bizonytalanságot éreztünk.

Egyes mentális zavarok, például a súlyos depresszió esetén az emberek gyakrabban idéznek fel olyan emlékeket, amelyek negatív érzésekkel társulnak, és ezeket a szégyen- vagy szomorúságérzéseket önmagukkal kapcsolatos tényekként érzékelik. Vagyis az érzések tényekké válnak.

Egyes mentális zavaroknál valószínűbb a rumináció is. Ennek során ismétlődően a negatív múltbeli élményekre gondolunk, és arra, hogy mit éreztünk velük kapcsolatban. A felszínen a kérődzés funkciója az, hogy megpróbáljuk „feldolgozni", mi történt, és tanuljunk valamit belőle. Bár ez elméletileg jó ötlet, ilyenkor megrekedünk a múltban, és újra átéljük a negatív érzelmeket anélkül, hogy hasznunk lenne belőle.

​Meg tudjuk állítani a negatív érzéseket?

A jó hír az, hogy az emlékek alkalmazkodóképesek. Amikor felidézünk egy emléket, továbbfejleszthetjük azt, és megváltoztathatjuk gondolatainkat, érzéseinket vele kapcsolatban, ezt „újraszilárdulásnak" nevezzük. Így amikor legközelebb felidézzük az emléket, az más lesz.

Az emlék átformálása magában foglalja, hogy felidézzük annak néhány olyan aspektusát, ami jól sikerült, integráljuk azt a gondolatot, hogy egy kihívásnak megfeleltünk, még ha nehéz is volt, és emlékeztetjük magunkat, hogy nem baj, ha szorongunk vagy csalódottak vagyunk a nehéz dolgok miatt, mindez nem tesz minket kudarcos emberré.

Ami a ruminációt illeti, az egyik bizonyítékokon alapuló stratégia az, hogy felismerjük, amikor ez történik, és megpróbáljuk figyelmünket valamilyen érzékszervi dologra irányítani (például az adott látványra vagy a hangokra koncentrálni). Ez a figyelemváltás rövidre zárhatja a ruminációt, és rávehet, hogy valami értékesebbet csináljunk.

Forrás: Science Alert


A figyelmetekbe ajánljuk