Az emlékezet és az érzékszervi észlelés teljesen különböző tapasztalatoknak tűnnek, és az idegtudósok korábban biztosak voltak abban, hogy az agy is másképp állítja elő őket.
Az 1990-es években azonban az idegrendszeri képalkotó vizsgálatok kimutatták, hogy az agy azon részei, amelyekről azt hitték, hogy csak az érzékszervi észlelés során aktívak, az emlékek felidézése során is aktívak. Ez kezdte felvetni azt a kérdést, hogy vajon az emlékezeti reprezentáció egyáltalán különbözik-e az érzékelési reprezentációtól.
Lehet, hogy például egy gyönyörű erdei tisztásról szóló emlékünk csupán annak az idegi aktivitásnak az újrateremtése, amely korábban lehetővé tette számunkra, hogy lássuk azt?
Ez is érdekelhet: Miért váltanak ki újra szégyenérzetet a negatív emlékek?
Még ha erős neurológiai hasonlóság is van az emlékek és az élmények között, nem lehetnek teljesen azonosak. Serra Favila, a Columbia Egyetem posztdoktori kutatója, és csapata azonosította, hogy az emlékek és a képek észlelése neurológiai szinten eltérően áll össze.
Amikor a világot nézzük, a róla szóló vizuális információ a retina fotoreceptorain keresztül a látókéregbe áramlik, ahol a neuronok különböző csoportjai egymás után dolgozzák fel. Minden egyes csoport újabb komplexitási szinteket ad a képhez: az egyszerű fénypontokból vonalak és élek, majd kontúrok, aztán alakzatok, végül teljes jelenetek lesznek, amelyek megtestesítik a látottakat.
A tanulmányban a kutatók a dolgok térbeli elhelyezkedésére összpontosítottak. A képet alkotó pixeleknek és kontúroknak a megfelelő helyen kell lenniük, különben az agy összekuszált, felismerhetetlen torzítást hoz létre arról, amit látunk.
Arra kérték a résztvevőket, hogy memorizálják négy különböző minta helyzetét egy darts-táblára emlékeztető háttéren. Miközben érzékelték és megjegyezték a minták helyét, rögzítették az agyi aktivitásukat. Ez lehetővé tette a kutatók számára, hogy feltérképezzék, hogyan rögzítették a neuronok egy adott pont helyét, valamint később hogyan emlékeztek rá. Minden neuron egy-egy térre, vagy „receptív mezőre" figyel, például a bal alsó sarokra, és akkor fog aktivizálódni, ha valamit arra a kis helyre teszünk.
Ha tovább olvasnál: Érdekességek a memóriánkról: 10 dolog, amit biztos nem tudtál
Fotó: Shutterstock
A feldolgozás korai, alacsonyabb szintjein lévő neuronoknak kicsi a receptív mezőjük, a későbbi, magasabb szinteken lévő neuronoknak nagyobb. A magasabb szintű neuronok sok alacsonyabb szintű neuron jeleit állítják össze, és a látómező szélesebb területéről vonják be az információt. A nagyobb receptív mező azonban alacsonyabb térbeli pontosságot is jelent. Az észlelés során a vizuális feldolgozás valójában arról szól, hogy a kis éles pontokból nagyobb, elmosódottabb, de értelmesebb foltok alakulnak ki.
Amikor a résztvevők felidézték a képeket, az minden szinten egy nagy, elmosódott folt volt, tehát a kép emlékének tárolásakor csak a kép legmagasabb szintű reprezentációja maradt meg. Amikor az emléket újra átélték, a vizuális kéreg minden területe aktiválódott − de aktivitásuk a kevésbé pontos változaton mint bemeneti adaton alapult. Attól függően tehát, hogy az információ a retináról érkezik-e, vagy onnan, ahol az emlékeket tárolják, az agy nagyon különböző módon kezeli és dolgozza fel azt.
Az eredeti észlelés pontosságának egy része elvész a memóriába vezető úton, és nem lehet varázsütésre visszahozni.
De miért emlékezünk ilyen „elmosódott" módon?
Az egyik elmélet szerint ez segíti a tárgyfelismerést. Ha a receptív mezők aprók lennének, az agynak több információt kellene integrálnia ahhoz, hogy értelmet adjon annak, amit lát, ami megnehezítené a nagy dolgok felismerését. Az elmosódottabb memóriakép lehet annak a következménye, hogy a rendszerünk olyan dolgokra lett optimalizálva, mint a tárgyfelismerés.
A különbség előnyös, segíthet megkülönböztetni az észleléseket az emlékektől, és segíthet a felesleges információk tárolásának megakadályozásában is. Nem mintha egyébként a vizuális rendszer képtelen lenne rendkívül részletes, élénk és pontos képeket létrehozni. Az emberek például nagyon élénk képekről számoltak be, amikor az alvás és az ébrenlét közötti hipnogogikus állapotban vannak.
Forrás: Wired
