elon musk bambul

Elon Musk szerint az ukránokon múlik, hogy a civilizációnk összeomlik-e

Most éppen önjelölt politikai szakértőként, Elon Musk éles figyelmeztetést intézett Ukrajnához, mivel Oroszország inváziója továbbra is tart.

A világ leggazdagabb embere a Twitteren számos ijesztő jóslatot tett az ukrajnai orosz invázió kimenetelével kapcsolatos eshetőségekre.

Ha Oroszország a Krím elvesztése vagy a harctéri atomfegyverek bevetése előtt áll, akkor az utóbbit fogja választani. A nyugat már minden lehetséges módon szankcionálta/leállította Oroszországot, mi vesztenivalójuk van még? Ha visszavágunk, ők is visszavágnak nekünk, és akkor kitör a harmadik világháború

– olvasható a posztban.

Majd azzal érvelt, hogy Ukrajnának engednie kellene Oroszország követeléseinek.

A múlt héten pedig bejelentette, hogy a SpaceX nem szállít többé Starlink internetes műholdas technológiát Ukrajnának, amit két nappal később vissza is vont.

Úgy tűnik, hogy Musk Oroszország Krím-félszigetre vonatkozó igényeire összpontosít, egy olyan konfliktusra, amely többször is fellángolt, mióta Oroszország nyolc évvel ezelőtt annektálta azt – és amely a közelmúltban a milliárdos vállalkozó más Twitter-bohóckodásainak tárgyát képezte.

Akár tetszik, akár nem, a Krímet Oroszország abszolút az országuk központi részének tekinti. A Krím Oroszország számára is kritikus nemzetbiztonsági jelentőséggel bír, mivel ez a déli haditengerészeti bázisuk. Az ő szemszögükből nézve a Krím elvesztése olyan, mintha az USA elveszítené Hawaiit és Pearl Harbort

– folytatta Musk.

De semmi pánik, Musk egy másik világvége-forgatókönyvet is lejátszott a fejében:

Ha Oroszország a hadseregének megsemmisülésével és a NATO által mért teljes vereségével kell szembenézni, akkor atomfegyverekkel akar majd visszaütni. Erre a NATO is atomfegyverekkel fog válaszolni, és a civilizációnak vége.


A figyelmetekbe ajánljuk