​Gábriel arkangyal megjelenik Zakariás előtt
Getty Images

Gábriel arkangyal megjelenik Zakariás előtt

Ősi démonűző amulettre bukkantak

Újabb nyomra bukkantak, ami segítheti megfejteni, hogyan alakulhatott ki az idők folyamán egy bonyolult és összetett vallás.

Körülbelül 1600 éves „mágikus" amulettre bukkantak, amely a gonosz és vérszívó szellemek és démonok ellen adott védelmet akkoriban. A Live Science cikkéből kiderül, hogy az ólomból készült talizmán feliratát mandeusok készítették a saját nyelvükön. A csoport a mai Dél-Irak és Irán területén élt akkoriban igen nagy számban. Ma már nagyjából 50 ezer mandeus él csupán, akik közül sokan elmenekültek Irakból Szaddám Huszein uralkodása alatt.

A felfedezésnek a kutatók azért is tulajdonítanak nagy szerepet, mivel a tárgy segíthet jobban megérteni a mandeizmus bonyolult és összetett hitvilágát. A ma pacifista filozófiát követő mandeusok számára Keresztelő Szent Jánosnak és Gábriel arkangyalnak egyaránt fontos szerepe van a hitvilágukban.

A most megtalált amuletten összesen 62 sor szerepel, és a megfejtett szöveg szerint egy Abbija nevű férfit hivatott megvédeni a démonoktól és a rossz szellemektől.

A szöveg nem mást, mint Gábrielt, az istenek angyalát hívja segítségül.

A Center College 2009-ben 5000 dollárért egy gyűjtőtől megvásárolta az amulettet, két másik mellett. A vásárláskor a gyűjtő azt mondta, hogy a talizmánokat egy családtagja vásárolta Jeruzsálemben az 1950-es években – ezt fotókkal is igazolta. A képek azért is voltak fontosak, mert az iraki szaklapok nem nagyon publikálnak hasonlókat, mivel a mai napig rengeteg a fosztogatás az országban.

Egyébként mind a három amulett ólomból készült, réz burkolattal. A szakértők arra jutottak, hogy a háromból az egyik 450, a másik 750 körül készülhetett.


Related Articles Around the Web
A figyelmetekbe ajánljuk