totajla/Shutterstock
augusztus 24., 2025  ●  Tudomány
Hamu és Gyémánt

Nagy meglepetés: kiderült, melyik állat a leghalálosabb Ausztráliában

Ausztráliában számos rendkívül veszélyes állatfaj él. Az országban találhatóak a világ legmérgezőbb kígyói és pókjai, valamint különböző gyilkos cápák és polipok. Meglepő módon azonban még ezeket sem lehet a leghalálosabbaknak nevezni, ezt a címet ugyanis a lovak nyerték el a halálozások számát tekintve.

Ausztráliában évente számtalan kórházi jelentés születik különböző kígyókhoz, pókokhoz vagy cápákhoz köthető balesetekkel kapcsolatban, azonban ezek halálos aránya eltörpül más fajok okozta végzetes esetekhez képest. Az ausztrál Nemzeti Halottkémi Információs Rendszer vizsgálata szerint a legtöbb halálért felelős állat – egy Ausztráliában még csak nem is őshonos faj – a volt.

A jelentés elsősorban a halálesetek kivizsgálásával foglalkozó szakemberek munkájának segítése volt. Ennek értelmében hétszáztizenhárom 2001 és 2021 között történt, állatokhoz köthető halálesetet vizsgáltak meg. Mint kiderült, átlagosan évi 34 halálos baleset köthető állatokhoz, ami viszont még elképesztőbb, az a lovak okozta halálesetek száma: a kutatás szerint a végzetes esetek egyharmadáért, azaz mintegy 222 balesetet a patás állatok okozták. Ezek kicsivel több mint fele esések miatt következett be.

Fotó: Willowtreehouse/Shutterstock

A kutatás ezt követően is háziállatokat nevezett meg. A szarvasmarhák is nagy arányban, 92 halálesettel járultak hozzá a statisztikákhoz, amelynek fele közúti baleset eredménye volt. Őket követték a kutyák 82 balesettel, melyek nagy része harapásból származott.

A lista következő szereplői azonban már majdnem mind őshonos állatok. A negyedik legtöbb halálesetért a kengurukat nevezték meg, akik 53 ember tragédiát okozták, ezek mindegyike közlekedési balesetből fakadóan történt meg. Őket követték a kígyók 50, a méhek 45 (anaflaxia okozta allergiás reakció következtében), a cápák 39, majd a krokodilok 25 halálesettel.

Érdekes módon pókharapásból származó halálos baleset nem történt a vizsgált húsz év alatt. Ennek oka valószínűleg az 1981 óta használt ellenszer lehet a tölcsérhálós pókok harapása kivédése érdekében.

Az Egyesült Államok kutatását is érdemes összevetni Ausztráliáéval. Itt 2018 és 2023 között évente 267 esetet számoltak átlagosan, amely észszerű lehet, ha tudjuk, hogy az USA-ban 340 millióan, Ausztráliában pedig 27,4 millióan élnek.

Itt a legtöbb (31 százalék) végzetes balesetet méhek, darazsak és lódarazsak okozták, az „egyéb emlősök” kategóriában pedig szintén megtaláljuk a lovakat és a szarvasmarhákat, de még a mosómedvéket is. Ez összesen 28,6 százalékot tesz ki, következőnek pedig a kutyákhoz köthető eseteket találjuk 26,2 százalékkal.

Ezek az eredmények akkor lesznek különösen elképesztőek, ha belegondolunk, hogy a hozzánk legközelebb élő, talán leghétköznapibb állatok voltak a felelősek a halálesetek jelentős részéért.

Nyitókép: Illusztráció / totajla/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök