Egy fehér Tesla Model 3-as.
Hatalmas üzlet van születőben, a New York-i rendőrség (NYPD) ugyanis egy több millió dolláros megbízás keretein belül 250 darab Tesla Model 3-at vásárolna Elon Musk cégétől.

Az elektromos autók térhódítása egyre jelentősebb, az előbbi állítást mi sem példázza jobban, minthogy a NYPD körülbelül 12, 36 millió dollárért (négymilliárd forint) tervez autókat venni a Teslától. A Model 3 típusú kocsik darabja a hírek szerint nagyjából 17 millió forintot kóstálna.

A helyi lakosok azonban rossz szemmel nézik az üzletet, mivel sokallják az elektromos autókra szánt összeget. A New York-i rendőrség flottájában nem a szóban forgó Model 3-ak lennének az első Teslák, mivel az év elején beszereztek egy Model X-et is potom 49 990 dollárért (16,3 millió forint).

A város vezetése azzal érvelt, hogy ezek az elektromos autók sokkal környezetkímélőbbek, mint a benzines társaik, emellett saját elmondásuk szerint az EV-k alacsony fenntartási díjai miatt körülbelül 8500 dollárt (2,8 millió forintot) takaríthatnak meg autónként öt éven belül.

A biznisz nyilván a Teslának is nagyon jól jönne, mivel a rendőrségi járművek piacán komoly előnyre tehetnének szert.

Az autógyártó nemcsak a kiskereskedelmi szektorban ér el jelentős sikereket, nemrég például a világ legnagyobb autógyártója, a Hertz több, mint 100 000 darab járművet rendelt tőlük.

A figyelmetekbe ajánljuk