Kovács Emese
Felelős szerkesztő
Szeretem, ha van idő kérdezni, kísérletezni és elmélyülni: legyen az egy izgalmas interjúalannyal folytatott beszélgetés, egy eddig ismeretlen téma vagy perspektíva körbejárása, egy kihívást jelentő szerkesztői feladat megugrása, vagy egy mozgásnyelv aprólékos kidolgozása.
Cikkei
Az ősemberek már 450 ezer éve is hajózhattak a Földközi-tengeren
Az ősemberek már közel félmillió évvel ezelőtt kitalálták…
Az „egyél kevesebbet, mozogj többet!" tanács nem segíti a…
Sokunknak egyszerű rutin az éves egészségügyi vizsgálat, de…
Ez lehet az utolsó fotó, amit a NASA marsjárója hazaküldött a Földre
A NASA Mars InSight leszállóegysége talán most küldte haza…
Még a fákon élhettünk, amikor már tudtunk két lábon járni
A két lábon járás az ember egyik meghatározó jellemzője…
Fontos! Eddig illik a vendéglátoknál maradni karácsonykor
Be kell látni, hogy egy bizonyos ponton a vendégségben…
Az 5 legemlékezetesebb Gyűrűk Ura-jelenet, ami örökre belénk égett
A J.R.R. Tolkien regényei alapján készült filmsorozat…
Furcsa Igazából szerelem-elmélet terjedt el az interneten − még igaz…
Kevesebb mint egy hét múlva itt a karácsony, és idén minden…
5 módszer, hogy elkerüld a kellemetlen kérdéseket karácsonykor
A karácsonyi ünnepek csodálatosak lehetnek − szabadnapok…
5 étkezési trend, ami a te konyhádba is begyűrűzhet 2023-ban
Az idei év nagy tanulsága: itt az ideje, hogy ne féljünk…
8 nagyobb napkitörést is észleltek a napokban, és még nincs vége
A Nap felszínén legalább nyolc napkitörést számoltak az…
5 egyszerű módszer, ha fenntarthatóbb karácsonyt szeretnél
Nyakunkon az ünnepi időszak, ami magával hozza a kandalló…
Szivárog az orosz űrhajó − mikrometeorit becsapódást kaphatott
Miközben a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó orosz…
27 milliós számláját hagyta hátra Párizsban a szaúdi hercegnő
Szinte elvárjuk, hogy valaki, aki királyi személy, a…
Ezek voltak 2022-ben a világ legdrágább városai
Mostanában minden hónapban, amikor a háztartási számlák…
J.K. Rowling már megint botrányba keveredett a szavai miatt
JK Rowling azt nyilatkozta, hogy nem tekinti magát…














