Ráadásul Robert Rodriguez kultrendező dolgozik rajta majd.


A Disney nagy, befektetőknek szóló eseményén bejelentett egy halom Star Wars-sorozatot, ami érkezik, akkor viszont még nem volt szó róla, hogy lesz egy Boba Fett-széria is. Az oka ennek az volt, hogy nem akarták ellőni a meglepetést a Mandalorian második évadának utolsó epizódjából, mint azt elárulta Jon Favreau.

A Baby Yoda főszereplésével készült sorozat legutóbbi epizódjában ugyanis van egy stáblista utáni jelenet, amiben Boba Fett Jabba jobbkezét lelövi és átveszi a trónját. A jelenet azzal a szöveggel ér véget, hogy 2021-ben érkezik a The Book of Boba Fett.

A rajongók sokáig nem tudták eldönteni, hogy a Mandalorian harmadik évadának az alcíme lesz-e ez, vagy egy külön spinoff. Favreau megerősítette, hogy utóbbiról van szó, a The Book of Boba Fett egy teljesen különálló sorozat és történet, ami jelenleg már forog. Ha pedig leforgott, akkor elkezdik forgatni a Mandalorian harmadik évadát. A Boba Fett-széria debütál előbb majd valamikor az év folyamán, decemberben pedig Pedro Pascal arcát is újra nem láthatjuk egy maszk mögött a harmadik évadban.

A sorozat alkotói közt egyébként az anyasorozat alkotói, Dave Filoni és Favreau mellett Robert Rodriguez kultrendezőt is, aki már egy epizódot rendezett a Mandalorianből. Rodrigueznek olyan modern klasszikusokat köszönhetünk, mint a Desperado, az Alkonyattól pirkadatig, vagy éppen a Sin City. Am

Friss

Több mint 50 éves rejtélyre derült fény a kaliforniai aszály miatt

A szárazság miatt egy repülőgépet találtak egy tó fenekén.
TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Több ezer kilométert hánykolódott az óceánon egy most célba ért palackposta

És már válaszoltak is rá.
TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A Louis Vuitton is csatlakozik az űrturizmushoz? – futurikus divatbemutatót tartottak

A vírusnak köszönhetően az idei nyár és a vele járó külföldi utazások sem történnek zökkenőmentesen. A Louis Vuitton házának kreatív igazgatója, Nicolas Ghesquière pedig éppen ezért gondolt arra, hogy az egzotikus tengerpartok helyett inkább az űrbe repíti az embereket.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk