
Fontos változás következik szeptember 1-től a SZÉP-kártyások életében
A kártyatulajdonosoknak azonban nemcsak erre, hanem egy másik határidőre is figyelniük kell. A szabályok szerint, ha a feltöltött összeget a meghatározott időpontig – március 20-ig vagy szeptember 20-ig – nem használják fel, akkor a szolgáltató 15 százalékos díjat von le belőle. Idén szeptember 20-án azok a pénzek érintettek, amelyeket 2024. március 20. és szeptember 20. között töltöttek fel, de nem költöttek el – emlékeztetett Fata László, a Cafeteria Trend szakértője.
Fontos részlet, hogy ugyanarra az összegre a díj csak egyszer számítható fel, vagyis nem terheli többször ugyanazt az egyenleget. A munkáltatóknak is célszerű figyelniük: ha például 2025. szeptember 20. előtt utalják a juttatásokat, akkor azokat költséglevonás nélkül 2026. szeptember 20-ig lehet elkölteni.

A SZÉP-kártya rendszerében egyébként már januárban is történt változás: a maximális éves keretösszeg 450 ezerről 570 ezer forintra emelkedett – emlékeztet a Haszon. Az új szabályozás sport- és mozgáscélokra havonta 10 ezer forintot különít el, emellett lakásfelújításra is felhasználhatóvá vált a juttatás.
A legfrissebb adatok szerint 2025 júniusában a kártyafeltöltések összege meghaladta a 44 milliárd forintot, ami közel 27 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A költések is emelkedtek: a kártyabirtokosok 44,2 milliárd forintot használtak fel, ami 14 százalékos növekedést jelent 2024 azonos hónapjához képest.
Olvasd el ezt is!