Repülő taxi a levegőben
Fotó: Getty Images

Repülő taxi

Megtette első vízszintes emelkedő repülését a legígéretesebb repülő taxi – videó!

A levegőbe emelkedett és megtette első útját az egyik legígéretesebbnek tűnő eVTOL, vagyis repülő taxi, ami forradalmasíthatja a közlekedést.


Az Archer Aviation nevű cég nem mindennapi videót osztott meg, amin a saját fejlesztésű, Midnighter névre hallgató repülő taxija látható repülés közben - számol be a hírről a Robb Report. A portál emlékeztet, hogy az innovatív vállalkozás alig hét hónappal ezelőtt készítette el az első prototípust, ami képes volt a levegőbe emelkedni, de a mostani a legelső alkalom, hogy hosszabb repülést is képes volt megtenni a jármű. A cég egyébként a tervek szerint 2025-re menetrendszerűen is üzembe állítja a különleges közlekedési eszközét.

A gép a levegőben ráadásul igen ígéretes, 160 km/órás sebességet is képes volt megtenni.

A mostani egy úgynevezett „átmeneti repülés” volt, amit eddig csak elvétve láttunk bármilyen eVTOL-tól. Ennek a lényege ugyanis éppen az, ami az ilyen járműveket különlegessé tesz:

a gép helikopterként emelkedik a magasba, egyszerű tolóerőt használva, de a levegőben már a szárnyak és a siklás segítik, míg a végén függőlegesen ereszkedik a leszállópályára.

Ezzel a Midnight lett a harmadik olyan eszköz a világon.

A cég által közzétett kilenc perces videón az látszik, ahogy az eVTOL a kaliforniai Salinas repülőteréről felszáll, néhány pillanatig a helyén lebeg, majd előrelendül és körberepüli a környező vidéket. Ezután visszatér a reptérre és a kiindulási pontján leszáll.

A Midnight teljesítménye azért is nagy eredmény, mert ez az első olyan légitaxiként funkcionáló szerkezet, ami elég nagy és stabil ahhoz, hogy több embert legyen képes egyszerre szállítani. A gép önmagában közel 3 tonnát nyom és a végsebessége a 250 km/órát is elérheti. Hat nagy akkumulátor működteti és a hírek szerint egy töltéssel akár harminc kilométert is képes lesz majd megtenni.

Az elektromos, repülő taxik ötletének létjogosultsága elsősorban az, hogy a nagyvárosok közlekedése egyre fenntarthatatlanabb, miközben folyamatosan pusztítja a környezetet. A szakértők szerint az elektromos autók sem nyújtanak valódi megoldást a dugókra, ezért könnyen lehet, hogy valóban a repülő járműveké lesz a jövő hamarosan!

A figyelmetekbe ajánljuk