repülő motor
Youtube / FLYING CAR NEWS

Bemutatták a világ egyik első repülő motorját, ami 40 percig is képes a levegőben maradni

Látványos fejlesztést mutatott be egy japán startup, ami az eVTOL-ok egy új kategóriája lehet a jövőben.

A világ egyik első repülő kerékpárja, a XTURISMO is debütált a múlt héten az idei Detroiti Autószalonon.

A bemutatón a jármű néhány méterrel a föld felett lebeg, miközben a sofőr felegyenesedve ül az ülésen, akárcsak egy motorkerékpáron.

Az XTURISMO-t egy Kawasaki hibrid motor hajtja, és a gyártó szerint 40 percig képes repülni, a végsebessége pedig elérheti a száz kilométer per órát. Az azonban kérdéses, hogy mennyit rövidül a drón- és motorkeverék repülési ideje ha megállás nélkül nagyobb sebességgel hajtjuk – de mivel egy gyerekcipőben járó technológiáról van szó, ezért itt nem is ez a fő kérdés.

A Futurism cikke szerint Thad Szott, a Detroiti Autószalon társelnöke az elsők között ült fel a járműre, és a vezetési élmény teljesen megbabonázta.

Szerintem ez fantasztikus! Persze volt egy kis aggodalom, de szó szerint libabőrös voltam, úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek

– mondta Szott, majd hozzátette, hogy az utazása kényelmes volt, és nem volt semmilyen veszélyes helyzet a repülés alatt.

A járművet a japán tulajdonban lévő AERWINS Technologies nevű startup fejlesztette, elvileg a megjelenését valamikor 2023 környékén tervezik. A kezdőára borsos lesz, 777 ezer dollár, nagyjából 310 millió forint, de a cég azt reméli, hogy 2025-re az árat 50 ezer dollárra, kb. 20 millió forintra is csökkenthetik.


A figyelmetekbe ajánljuk