Nemi egyenlőtlenség

Felfogni is nehéz, mennyi pénzt bukunk a nemi egyenlőtlenség miatt

A Citigroup napokban kiadott jelentése szerint a globális kockázati tőkebefektetéseknek csak nagyon kevés hányada kerül olyan vállatokhoz, melyeket nők alapítottak. Ez már csak azért is probléma, mert a nemek közötti szakadék csökkentésével fokozatosan növekedne a gazdaság is.



A magántőke-piaci adatokkal, kutatásokkal és technológiákkal foglalkozó PitchBook elemzéséből – melyet a Haszon szemlézett – kiderül, hogy az Egyesült Államok 2021-ben befektetett kockázati tőle alig 2,1%-kát kapták meg nők által alapított, vagy vezetett vállalatok.

A finanszírozáshoz való hozzáférés hiánya az egyik legnagyobb kihívás, amellyel a női vállalkozók világszerte szembesülnek

- mondta Andrew Pitt, a Citi globális kutatási vezetője a jelentésben.

Az elemzés szerint a nemek között fennálló egyenlőtlenség megszüntetésével az üzleti szféra növekedése elérhetné akár a kétbillió dollárt, ami a globális GDP 2-3 százalékos megemelkedését jelentené. Továbbá, ha a női vezetők hozzájutnának a megfelelő forrásokhoz, akár 433 millió új munkahelyet teremthetnének.

A Citi elemzői szerint a nők azért jutnak kevesebb támogatáshoz, mert a kockázati-tőkebefektetők, vagyis a hitelezők gyakran túlbecsülik a női vállalkozókba való befektetés kockázatát. Ami már csak azért sem teljesen érthető, mert az adatok alapján a nők által vezetett vállalkozások befektetései jobb megtérülést eredményeznek.

A BCG jelentése szerint a nők tulajdonában lévő startupok minden egy dollárnyi befektetés után 78 cent bevételt generálnak, míg a férfiak vezette vállalatok dolláronként 31 centet hoznak a konyhára.

Az elemzésből kiderül, hogy a jelenség hátterében az a nagyon egyszerű tény állhat, mely szerint a befektetők túlnyomó többsége férfi, a nők közül pedig sokan nincsenek abban a helyzetben, mely lehetővé tenné számukra, hogy finanszírozási ajánlatot tegyenek.

A PitchBook továbbá megállapította, hogy a női befektetők háromszor nagyobb valószínűséggel finanszíroznak olyan cégeket, melyek élén nők állnak, mint a férfi kockázati tőkések.

A figyelmetekbe ajánljuk