Pixabay
január 13., 2026  ●  Pénz
Hamu és Gyémánt

Metrodom lakóparkok Budapest szívében – három stílus mindenkinek

A modern lakóparkok egyre inkább a főváros látképének sajátjai, a tömegből így egyre nehezebb kiemelkedni. A Metrodom mégis erre törekszik, ennek kapcsán pedig rögtön három lakóparkot is érdemes megemlíteni, melyek mindegyike egy kicsit mást képvisel.

Állandó változásban

Hazánk fővárosa egy igazi metropolisz, amely állítás mostanra nem csak hazai, de nemzetközi szinten is megállja a helyét. Ez utóbbira ékes bizonyíték a rengeteg turista, akik az év minden időszakában jelen vannak Budapesten. Ez persze nem is csoda, hiszen a város kifejezetten ezerarcú és sokszínű, rengeteg ma is velünk élő tradícióval, csodás történelmi emlékekkel, épületekkel és rendkívül gazdag kulturális élettel, illetve gasztronómiával. A hagyományos mellett ugyanakkor a fejlődés is fontos, aminek szintén láthatjuk a jeleit.

A városkép az utóbbi években egyértelműen átalakult, hiszen a jól ismert, történelmi belváros mellett most már egyre több helyen bukkannak fel az új építésű lakóparkok is, melyek minőségi és korszerű lakhatást biztosítanak. Ezek a lakóparkok Budapest számos pontján megtalálhatók, sok helyen külön, önálló szigetet képezve, ám ezek célja valamilyen szintén pontosan ez. Az egyre növekvő tömegből pedig meglehetősen nehéz kiemelkedni, a Metrodom ugyanakkor éppen ezt teszi.

Fotó: Pixabay
Minőség és tartalom egysége

A lakóparkok budapesti tömegéből való kiemelkedést ez esetben nem feltétlenül csak szó szerint érdemes érteni. Mert bár valóban igaz, hogy a Metrodom lakóparkok méretükben is tekintélyesek, elsősorban a műszaki tartalom és az ingatlanokhoz kapcsolódó filozófia az, ami az átlag fölé emeli őket. Előbbi lényegében már alapvető elvárás egy modern lakópark kapcsán, hiszen ezeknek alaptartozéka a magas minőség, a korszerű építészeti megoldások és a zöldebb attitűd.

A Metrodom lakóparkok Budapesten azonban emellett is saját arculattal rendelkeznek, ezzel három nagyon sokban hasonlító, mégis számos szempontból különböző épületegyüttest létrehozva. A kulcsszó ugyanakkor mindegyik esetben maga a közösség, ami fontos alapja annak, hogy ne csak modern ingatlanokról, hanem valódi otthonok lehetőségéről beszéljünk, ami már önmagában is óriási előny a nagy átlaghoz képest.

Három lakópark, három stílus

A legújabb Metrodom lakóparkok a város különböző, frekventált részein képeznek szigeteket, minden esetben egy saját arculattal, hangulattal, ritmussal és az ehhez kapcsolódó lehetőségekkel. A Metrodom Green a IX. kerület kulturális negyedének centrumában található, így azok számára lehet jó választás, akik szeretnének benne maradni a város vérkeringésének közvetlen sodrásában, de fontos számukra a nyugodt és sok szempontból zöldebb környezet, ötvözve a modern műszaki megoldásokkal.

A szó szerint is természetközelibb megoldásokat a XI. kerületben található Metrodom River, illetve a XIII. kerületi Metrodom Beat képviselik. Előbbi közvetlenül a Duna partján helyezkedik el, így a lakóparkhoz kapcsolódó szabadidős tevékenységek is abszolút a vízhez kötődnek. Utóbbi esetében szintén fontos szerepet kap a közel található folyó, ugyanakkor ez esetben az egyik legkedveltebb kerületben elérhető lokáció lehet a legvonzóbb azok számára, akik belvároshoz közelebb keresnek új otthont maguknak.

Nyitókép: Illusztráció / Pixabay

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök