jurta

Van egy jurtád? Az Airbnb-n milliókat kereshetsz vele

A koronavírus-járvány előtt nem tervezték, de végül jó üzletet csináltak az Airbnb segítségével.

Nolan és Jessie Salix mindig is nyugodt életre vágyott. Messze a nagyváros zajától, egy önellátó, természetközeli helyen akarták leélni közös életüket. Miután 2001-ben elvégezték az egyetemet, megtették az első komoly lépést álmaik megvalósítása felé: Montana államban, Dillion város közelében beköltöztek egy jurtába. Hat évig spóroltak, míg végül 2007-ben 45 ezer dollárért, mai árfolyamon cirka 14,8 millió forintért vásároltak egy 10 holdas földet – mutatta be a családot a Haszon.

Az évek alatt a Salix család három különböző méretű jurtát is épített, mellé pedig egy 130 négyzetméteres passzív házat a. A jurtákat ugyan párszor kiadták művészeknek, de a szállásokkal nem volt komolyabb tervük, amíg be nem robbant a világjárvány.

Jessie és Nolan pandémia miatt úgy döntött, ideje használni az üresen álló jurtákat. Kicsit kipofozták a lakhelyeket, az összeset felszerelték komfortos zuhanyzókkal, toalettekkel, konyhákkal, illetve kényelmes ágyakkal és egyéb bútorokkal., majd meghirdették a különleges szállásokat az Airbnb-n.

A két kisebb jurtát 45 dollár/ éjszakás (14 700 forint), míg a nagy, kétszintes jurtát 50 dollár/éjszakás (16 400 forint) áron listázták.

Őket is meglepte, hogy a szállások iránt mekkora kereslet volt. Ez annak is köszönhető, hogy az emberek ki akartak szabadulni a nagyvárosokból és a vidéki szállásokat keresték. A Salix család birtoka ráadásul annyira félreeső helyen található, hogy az érdeklődők sokszor több mint egy hónapra lefoglalták a jurtákat.

Végül 2020-ban 7800 dollár, 2021-ben pedig 17 000 dollár, átszámolva összesen nagyjából 8,1 millió forint nyereséget könyvelhettek el.

A család szerint ez annak is köszönhető, hogy sokan meg akarták tapasztalni, hogy milyen érzés lehet egy jurtában élni.

Nolan és Jessie kifejtette, hogy természetesen a plusz pénz is jól jött, de ami igazán csodálatos, az az, hogy mennyi jó emberrel ismerkedhettek meg az Airbnb-n keresztül, akik felnyitották a szemüket, hogy milyen csodálatos környezetben élnek – ismertette a család történetét a Haszon.


A figyelmetekbe ajánljuk