Jaguar Type 00

Mintha a jövő rótta volna az utcákat – Párizsban tűnt fel a Jaguar legújabb elektromos modellje

Akár szeretjük, akár ki nem állhatjuk a Jaguar új arculatát, egy biztos: az autógyártónak sikerült elérnie, hogy az irányváltása közben mindenki róluk beszéljen. Az új stratégia része az is, hogy a jövőbe mutató – és persze eléggé megosztó – Type 00 EV koncepcióautójukat Párizs utcáin mutatták be.


Bár a Type 00-t már láttuk 3D-rendereken, színpadon, elegáns rendezvényeken és stúdiófotókon, a való életben, járó motorral még egyszer sem jött szembe az autó. Ez változott meg a napokban, amikor az elektromos jármű végiggurult Párizs utcáin – a kormánynál pedig nem más ült, mint Barry Keoghan.

Ugyan a Jaguar új stílusa nyilvánvalóan nem mindenki tetszését nyeri el, az mindenesetre üdvözlendő, hogy ennyire radikálisan kísérleteznek a dizájnnal. A már-már elnagyolt formák a szokatlanul matt színnel kifejezetten jövőbe mutatóak, ahogyan az apró csomagtartó kialakítása is egészen frissen hat.

A vállalatnak pedig szüksége is van a felhajtásra: a globális eladási számaik a 2018-2019-es évi több mint 180 000 darabról 2023-2024-re 67 000 alá zuhantak vissza, írja a New Atlas. Nem véletlen, hogy a Jaguar teljesen nyilvánvalóan egy új közönséget szeretne megnyerni magának – olyan vásárlókat, akik érdeklődnek a merész dizájn iránt, és szeretnék, ha autójuk a piacon elérhető egyetlen másik modellre se hasonlítana.

Ha már elektromos autó: február vége óta kapható a Xiaomi sportautója, az SU7 Ultra, melyből a kínai cég mindössze két óra alatt eladott tízezer darabot. Az óriásvállalat első elektromos járművéről itt írtunk bővebben.

A figyelmetekbe ajánljuk