Februárban már hivatalossá vált, hogy hazánkban is kapni lehet az eddigi legolcsóbb BYD-modellt, ám ennek 12,5 millió forintos vételára labdába sem rúghat a Wuling Hongguang Mini EV Four-Dooréval, ami a napokban debütált Kínában.
Habár a városi közlekedésre szánt villanyautó neve elsőre nehezen megjegyezhetőnek tűnik, a paraméterei már sokkal barátságosabbak. A kisautó hossza 3256 milliméter, szélessége 1510 milliméter, magassága pedig 1578 milliméter. A négyajtós Wuling Hongguang Mini EV Four-Door mindazonáltal akár négy személy utaztatására is képes, még akkor is, ha 123 literes csomagterét telepakoljuk. Lehajtott üléssel ráadásul rögtön 745 liternyi holmit tudunk szállítani. Az autót továbbá egy 30 kW teljesítményű hátsó motor hajtja, hatótávja 205 kilométer és maximum 100 km/órás sebességre képes – olvasható a Drive szemléjében.
A legolcsóbb Advanced csomagot jelenleg 44 800 jüanért, azaz alig 2,4 millió forintért árulják Kínában. A Premium kategóriáért már 49 800 jüant (kb. 2,5 millió forintot), a Premium+ pedig 50 800 jüanjába (közel 2,6 millió forintjába) kerül a vásárlóknak.
A Wuling Hongguang Mini EV-ből tavaly (még a mostani, négyajtós változat előtt) 261 ezer darabot adtak el Kínában, ezzel egy Tesla és két BYD mögött a negyedik legnépszerűbb modellnek számított. Az autót a SAIC, a General Motors és a Wuling közös vállalkozásában gyártják.
Ajánljuk figyelmedbe! Ennyibe fog fájni a magyar vásárlóknak az új, olcsóbb Tesla
Tudod, hogy melyik a legolcsóbb elektromos autó Magyarországon?
Napjainkban a 65 lóerős, 225 kilométeres hatótávval rendelkező Dacia Spring viheti el a legolcsóbb autó díját, az alapára ugyanis 9,5 millió forint. Temrészetesen ennek is vannak drágább változatai: az Extreme verzió vételára 10 milliótól indul.
Érdekesség, hogy a Renault Csoport vezérigazgatója szerint máris dolgoznak egy új Dacia fejlesztésén, amit a tervek szerint 18 ezer euróért, tehát körülbelül 7,2 millió forintért fognak piacra dobni. A 2026-ban érkező modellt teljes egészében Európában, a Renault szlovákiai üzemében gyártják majd.