Luxembourg, Luxemburg
Fotó: Shutterstock

Lista készült Európa leggazdagabb országairól – az aranyérmes egy apró állam lett

Idén is listába szedte Európa leggazdagabb országait a WorldAtlas gazdasági portál, amely elsősorban azt a szempontot vette figyelembe, hogy mekkora az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP). Mutatjuk, mely országok kerültek az élvonalba.


A WordAtlas listája alapján úgy tűnik, hogy Európa leggazdagabb országa Luxemburg, mely életszínvonalának köszönhetően már jó ideje a kontinens leggazdagabb országai közé tartozik. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy azok, akik távmunkában dolgoznának az országban, szintén első helyre választották – írja a Haszon. Második helyre Írország került, melynek egy főre eső hazai terméke összesen 133 895 dollár, a dobogó harmadik helyezettje pedig talán nem meglepő módon Svájc, melynek GDP-je 91 931 dollár.

Nettó bérben egy ország lekörözi Luxemburgot

Fontos megemlíteni, hogy annak ellenére, hogy a GDP alapján Luxemburg vezeti a listát, ha a nettó béreket vesszük alapul, egészen más ország kerülne az első helyre. Az Eurostat, vagyis az EU statisztikai hivatala szerint a listavezető Svájc, ugyanis a 85 582 eurós, azaz 33,7 millió forintos nettó átlagkeresletével bőven megelőzi a régió többi országaiban mért átlagbért. A második helyen Izland szerepel 53 885 euróval, Luxemburg pedig lecsúszik a dobogó harmadik helyére, mivel összesen 49 035 eurós átlagkeresetet mértek az országban. Hollandiában és Norvégiában az összeg meghaladja a 45 ezer eurót, így ez a két ország is szerepel a tízes listán

Európa vezető gazdaságai közül a nettó kereslet Németországban a legkiemelkedőbb, összesen 38 086 euró. Magyarország csak a lista alján kullog a 12 456 eurós összeggel.

A GDP által meghatározott lista első 10 helyezettje végül így alakult:

1. Luxemburg 143 742 dollár (50,8 millió forint)
2. Írország 133 895 dollár
3. Svájc 91 931 dollár
4. San Marino 86 989 dollár
5. Norvégia 82 831 dollár
6. Dánia 77 641 dollár
7. Hollandia 74 157 dollár
8. Izland 73 783 dollár
9. Svédország 69 176 dollár
10. Andorra 69 146 dollár


A figyelmetekbe ajánljuk