
15 millió forinttól indul a legújabb Toyota C-HR ára
Új korszakba lép a Toyota C-HR, amely eddig hibrid és plug-in hibrid hajtásláncokkal volt elérhető, most azonban teljesen elektromos változatot is kapott. A C-HR+ néven érkező modell várhatóan tavasszal jelenik meg a magyar piacon.
A gyártó egyelőre nem közölt hivatalos magyar árlistát, de a németországi bevezető árak már nyilvánosak, amelyek 19 százalékos helyi adót tartalmaznak. Ezek alapján a C-HR+ belépőszintű változata 38 990 euróról indul, ami nagyjából 15 millió forintos árat jelent. A nagyobb akkumulátorral és erősebb hajtással szerelt, gazdagabb felszereltségű kivitelek 45 990 eurós (mintegy 17,7 millió forintos), illetve 53 990 eurós (körülbelül 20,8 millió forintos) szintről indulnak – írja a Haszon.
Az elektromos C-HR+ külső megjelenésében is eltér a hagyományos modelltől: a Toyota a hatótáv növelése érdekében módosított karosszériát és optimalizált aerodinamikai elemeket alkalmazott. A C-HR+ háromféle teljesítményszinttel lesz elérhető. Az elektromos hajtáslánc 167, 224 és 343 lóerős változatokban érkezik. A 4,52 méter hosszú, 2,75 méteres tengelytávval rendelkező crossover csomagtere 416 literes.
Az alapmodell elsőkerék-hajtású, és egy 57,7 kWh kapacitású akkumulátort kapott, amely a gyártó adatai szerint 458 kilométeres hatótávot biztosít. A 0–100 km/h-s gyorsulás ennél a változatnál 8,6 másodperc, míg a 224 lóerős kivitel 7,4 másodperc, a legerősebb, 343 lóerős verzió pedig 5,2 másodperc alatt éri el ezt a tempót. Utóbbi hatótávja akár 607 kilométer is lehet.
A Toyota egy másik fontos modelljének, a RAV4-nek a hazai árazása viszont már ismert. A 2,5 literes, 183 lóerős, elsőkerék-hajtású full hibrid RAV4 Magyarországon 17 610 000 forintos listaáron indul a Comfort felszereltségi szinten. A Comfort Business csomag 17,8 millió forintba, míg a csúcsot jelentő Executive kivitel 20,8 millió forintba kerül. A RAV4 a Toyota egyik legsikeresebb típusa: a modellből 1994 óta több mint 15 millió darabot értékesítettek világszerte, a legújabb, hatodik generációt pedig 2025 tavaszán mutatták be.
Olvasd el ezt is!