Balatoni nyár: milyen árakra számíthatunk idén a strandokon?

Balatoni nyár: milyen árakra számíthatunk idén a strandokon?

Berobbant a strandszezon, ez pedig sokaknak egyet jelent a Balatonnal. Szerencsére még megbújik pár szabadstrand a magyar tengernél, azonban a legtöbb helyen már csak a fizetős opciókból válogathatunk. De milyen árakra számíthatunk idén?


Június 15-én hivatalosan is megkezdődött a balatoni strandszezon, a Pénzcentrum pedig idén is megkérdezte a környező önkormányzatokat, fenntartókat arról, hogy milyen árak várhatók a strandokon. Ugyan néhány helyen tavalyhoz képest nem változtattak a belépők árain, addig van, ahol mintegy 50 százalékkal emeltek.ű

Ez is érdekelhet: 4 Balaton-környéki gasztroprogram a hosszú hétvégére, amit kár kihagyni!

A legnagyobb mértékű áremelkedés Balatonvilágoson volt tapasztalható, ahol a tavalyi 800 forinthoz képest idén már 1200 forintért fürdőzhetnek a látogatók. Ugyanakkor a helyiek számára idén is ingyenes a belépés, ehhez csak lakcímkártyájukat kell felmutatniuk.

A balatonfüredi Esterházy és a Kisfaludy Strandokon pár száz forinttal drágult a belépő: előbbi esetében egy felnőtt jegy 2250, utóbbinál pedig 1900 forintba kerül, ami 7, illetve 11 százalékos emelkedést jelent. A strandokon egyébként különböző fejlesztéseket hajtottak végre, így lesz például értékmegőrző, baba-mama szoba és új játszóterek kaptak helyet.

Olvasd el ezt is! Új bicikliutat jelöltek ki a Balaton körül – csodás helyszíneket érint

Alsóörsön sem emeltek nagyot, itt a tavalyi 2000 forintról 2100-ra emelkedett a belépő ára. Szántódon ugyanúgy 1500 forintért pancsolhatunk, míg Balatonszárszón a felnőtt jegy ára 1300 forint – ugyanannyi, mint 2023-ban. Gyenesdiáson különböző árakkal találkozhatunk: a felnőtt jegyek ára például hétköznap 1400, hétvégén pedig 1700 forint. Hasonlóképpen: a Siófoki Nagystrandon és a fonyódi Sándor-telepi Panoráma strandon tavalyhoz képest nem változtak az árak.

Hol találhatóak a szabadstrandok?

A balatontipp közzétett egy friss térképet azokról a balatoni strandokról, amelyeken nem szükséges belépőt fizetnünk:

A figyelmetekbe ajánljuk