Badacsony

Új bicikliutat jelöltek ki a Balaton körül – csodás helyszíneket érint

A Balaton környékén eddig is szebbnél szebb útvonalak várták a bicikliseket – most egy 400 km-es szakasszal, az úgynevezett KalandKörrel bővült a kínálat.



Sok magyar bakancslistáján szerepel tételként a Balaton kerékpárral való körbetekerése. Noha az útvonal nem rövid – több mint 200 km –, nem kell élsportolónak lennünk ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk.

Ez is érdekelhet: Csodás városok és gyönyörű borvidékek várnak Európa legszebb bicikli útján

KalandK\u00f6r

A KalandKör útvonala.

KalandKör400

A part mentén haladó bringakörön kívül is számtalan csodás útvonal várja a kerékpárosokat, most pedig egy 400 km-es szakasszal bővült a kínálat – írja a Drive Magazine.

A most kijelölt szakasz nem hagyományos, kifejezetten erre a célra létrehozott bringaút, hanem egy egybefüggő, 400 km-es útvonal, amelyen végig táblák segítik a tájékozódást.

A projekt mögött a BalatonBike 365 nevű kezdeményezés áll. A szervezők szándéka szerint az új útvonal alternatívát nyújt azoknak, akik a hagyományos útvonalon már megkerülték a Balatont és nem félnek a nagyobb kihívásoktól. A KalandKör ugyanis nemcsak kétszer olyan hosszú, mint a hagyományos kör, de jóval nagyobb szintkülönbséget is tartalmaz.

A BalatonBike 365 csapata azonban úgy véli, ez a tókerülés sem lehetetlen feladat, ráadásul az útvonal szakaszokban is teljesíthető, akárcsak az Országos Kéktúra.

Ezt is figyelmedbe ajánljuk: Badacsony egyik ékkövét egy svéd testvérpár álmodta meg

A nyomvonal szándékosan úgy lett kialakítva, hogy minél több látnivalót érintsen.

Ennek érdekében a teljesítők hol közvetlenül a tóparton, hol pedig távolabbi, kevésbé látogatott helyszíneken tekernek. A bringások bejárhatják a Balaton-felvidéket, a Zalai-dombságot és eldugott somogyi falvakban is gyönyörködhetnek – ha pedig kimelegednek, csobbanhatnak egyet a Balatonban.

Balaton-felvid\u00e9k

Gyönyörű tájakon vezet az útvonal.

A gyakorlott biciklisek versenyt is űzhetnek a KalandKör teljesítéséből: az applikáció és az útvonal mentén kihelyezett QR-kódok segítségével másodpercre pontosan lemérhetjük az időnket és összevethetjük azt másokéval.

De minden teljesítőt jutalmaz a BalatonBike 365 csapata: amennyiben valaki mind a 12 szakaszt teljesíti, ajándékot kap a szervezőktől.

Közeleg a tavasz, úgyhogy biciklire fel!

A figyelmetekbe ajánljuk