Oszkó Péter, az OXO Technologies Holding alapítója
Fotó: Haszon/Alexander Csomor

Hány évesen indítsunk startupot? Meg fogsz lepődni!

Évente 300–400 projekt jelentkezik hozzá, és 5–8 esetben dönt a befektetés mellett a talán legismertebb hazai kockázati tőkebefektető, Oszkó Péter, az OXO Technologies Holdings befektetőcsoport vezetője. A korábbi pénzügyminiszter szerint közel sem a huszonévesek és a férfiak terepe a startup világ.


"A startup világot éppen azért kedvelem, mert itt valóban a teljesítmény számít, nincsenek előítéletek, negatív beidegződések" – mondja az ismert szakember a Haszon magazin májusi számában megjelent interjúban. Legújabb befektető cégét, az OXO Technologies Holdingot januárban alapította 2,5 milliárdos tőkével, áprilisra már 3,5 milliárd forintra nőtt az értéke – ami jól mutatja kivételes érzékét a sikerre ítélt vállalkozások kiválasztásában.

"Férfiak és nők egyaránt vannak a portfóliónkban szereplő cégek alapítói között, akadnak köztük, akiknek már régóta vannak cégeik, mások az üzleti életből érkezve vagy éppen az egyetemről kikerülve indították el a vállalkozásukat. Fizikai korhatár nincs, inkább lelki: az alapítóknak készen kell állniuk arra, hogy 10–15 évig „nemszállnak ki a hajóból". "

Ez az elszántság minden híres magyar startupperre jellemző volt. Ideális esetben van néhány fiatal, frissen diplomázott kreatív fejlesztő, és mellettük néhány 30-as, 40-eséveiben járó tapasztalt, az üzleti életben jártas szakember. "Ilyenkor persze a generációk közötti kommunikáció jelenti a legnagyobb problémát" – hívja fel a figyelmet egy nem elhanyagolható szempontra. Ez különösen a nehéz időkben állítja a cégeket komoly kihívások elé, de az életképességük pontosan ezekben a helyzetekben dől el.

Az ígéretes induló vállalkozások alapítói közül – bár a férfiak dominálnak – egyre több a nő is. Az utóbbi időben egyre népszerűbb közösségi finanszírozás, "crowdfunding" területén – vagyis amikor jól célzott termékbemutatókkal online felületeken egyfajta „előre-értékesítés" révén szereznek a cégek finanszírozást – a statisztikák szerint a női vállalkozók eredményesebbek.

Oszkó Péter véleményét a válságról és annak megoldásáról, valamint a következő évek sikerágazatairól megtalálja a Haszon magazin májusi számában!

A figyelmetekbe ajánljuk