Orwellnek az Állatfarmhoz írt előszava például máig nem jelenhetett meg magyarul emiatt, pedig már lefordították.

Január 1-től bárki felhasználhatja a hetven éve elhunyt szerzők művei. Köztük van Orwell 1984 és Állatfarm című világhírű műve, Burroughs Tarzan-regényei, G. B. Shaw drámái, Bánffy Miklós Erdélyi történet trilógiája, Kurt Weill Koldusoperája.

A szerzői jogi védettség ez év utolsó napján minden olyan alkotás esetében megszűnik, melynek utolsó élő szerzője 1950-ben hunyt el. Ez azt jelenti, hogy most már mindenkinek joga van a korábban védett szellemi termékek - zenék, filmek, könyvek - felhasználására, újrapublikálására – közölte az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület pénteken az MTI-vel.

Mint írták, a szellemi tulajdonjogok sajátossága, hogy – a fizikai tulajdontól eltérően – csak bizonyos ideig nyújtanak oltalmat a szerzőknek, feltalálóknak, jogtulajdonosoknak. A szerzői jog az Európai Unió szinte valamennyi államában – így Magyarországon is – megszületésüktől fogva védi a műveket a szerző halálától számított hetven évig. Ebben az időben csak a szerző vagy örököse engedélyével lehet nyilvánosan felhasználni a verseket, regényeket, zeneműveket, fotó-, film- és képzőművészeti, valamint építészeti alkotásokat.

A védelmi idő elsősorban azért ilyen hosszú, hogy a szerző házastársa, gyermekei, unokái számára hagyatékot jelenthessenek az alkotások. Az ezekből készült feldolgozások, átdolgozások, műfordítások azonban továbbra is mindaddig jogi oltalom alatt állnak, amíg az ezeket készítő szerzők halálától nem telik el a hetven év. Így például Orwell 1984 című regényének Szíjgyártó László által készített magyar fordítása még jó ideig védett marad, hiszen a fordító 1983-ig élt.

A zenei művek esetében a szerzőn kívül a hangfelvétel tulajdonosának és az előadóinak is vannak jogai, így egy lejárt szerzői jogvédelemmel rendelkező zenemű felhasználásánál ellenőrizni kell az előadó és a hangfelvétel előállítójának a jogait is. Bár a szerzői jogi védelem idővel lejár, átdolgozás esetén sem állíthatja azt az átdolgozó, hogy ő írta az eredeti alkotást. A feldolgozás útján létrejött új alkotás védelme viszont automatikusan „újraindul".


Friss

Először észleltek hurrikánt az űrben

Az űrhurrikán megfigyelése új megvilágításba helyezi a bolygók és az űr kapcsolatát.
TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk