Vajon mit tud egy hibrid autó? És mennyire szeretjük Magyarországon? (x)

Vajon mit tud egy hibrid autó? És mennyire szeretjük Magyarországon? (x)

Az elektromobilitás, az elektromos autózás napjaink meghatározó hívószavai közé tartozik. A hagyományos üzemannyaggal működő, és a tisztán elektromos gépkocsik közötti átmenetről, a hibrid autókról már kevesebb szó esik. Cikksorozatunk első részében azt tisztázzuk, hogy mit és miért nevezünk hibridnek.

A hibrid autó

Valószínűleg sokan ismerik a hibrid autók piacát, de még többen vannak azok, akik legfeljebb felületes tudással rendelkeznek a félig-meddig elektromos meghajtású autókkal kapcsolatban. Ahhoz, hogy tisztán lássunk, fontos megjegyezni, hogy a hibrid autóknak is több típusát különböztetjük meg. A hibrid autó olyan jármű, amely elsődlegesen egy hagyományos robbanómotorra támaszkodik, de a hajtást elektromotorok is kiegészítik. A hibrid autók gyártói jellemzően a benzines megoldást kedvelik, de előfordulnak dízeles változatok is. A tisztán elektromos autókhoz hasonlóan a hibridek célja az, hogy csökkentsék a fogyasztást és a környezetre gyakorolt káros hatást. Így a természet is jól jár és a fogyasztó is, hiszen kevesebbet kell üzemanyagra költenie. Léteznek olyan járművek, amelyek néhány kilométert tisztán elektromos üzemmódban is meg tudnak tenni, illetve olyanok is, amelyek csak a gyorsításhoz, előzéshez szükséges többletenergiát nyerik ki az innovatív forrásból. Egyes modellek külső áramforrásból is tölthetők, de olyanok is akadnak, amelyek a fékezéskor visszanyert energiát hasznosítják újra.

Az autógyártók három fő hibrid járműtípust különböztetnek meg:

  • Enyhe (mild)
  • Teljes (full)
  • Konnektorról tölthető (plug-in)

Nézzük, melyik mit tud!

Mild hibrid

A mild hibrid, kis túlzással, a hibrid autók legkevésbé elektromos változata. Az említett gépjárművekben a belső égésű motor mellett egy kisebb méretű és teljesítményű villanymotor is található, amelyet a fékezések alkalmával visszanyert elektromos áram táplál. A 12 vagy 48 voltos akkumulátorban tárolt elektromos energia segíti a hagyományos belsőégésű motor működését az indítások, valamint a gépjármű elindulása során. Illetve többletenergiát biztosít, ha arra indokolt esetben szükség van.

A hibridek ezen változatának legnagyobb előnye az, hogy jóval olcsóbb, mint a full vagy a plug-in modellek.

Továbbá alacsonyabb fogyasztásra és kisebb károsanyag-kibocsátásra számíthatunk. A mild hibrid villanymotorjának elsődleges célja a lassításkor felszabaduló mozgási energia elektromos árammá való alakítása. Az enyhe hibridek egyre elterjedtebbek, de a gyártók továbbra is inkább a flottaemissziós értékek megtartása érdekében forgalmazzák ezeket a típusokat.

Full hibrid

A full hibrid olyasmi, mint a mild, csak nagyobb akkumulátorok és erősebb villanymotor kerül a járgányba. Az akkumulátorokat a fékezéssel visszanyert áram és a robbanómotor látja el energiával. Ezek a típusok néhány kilométert tisztán elektromos üzemmódban is képesek megtenni, a regeneratív fékrendszernek, így részben a villanymotornak köszönhetően pedig kevésbé kopnak a fékbetétek.

A full hibridek képesek robbanómotorral, akkumulátorról, vagy éppen a két erőforrást egyszerre használva közlekedni. Kifejezetten előnyösek városi használatra, ugyanis a sok fékezéssel járó közlekedés során tetemes mennyiségű elektromos áramot termelhet az autó.

Menetidejük akár 50 százalékában károsanyag-kibocsátás nélkül üzemelhetnek. Anyagiak tekintetében mondjuk úgy, hogy a full hibridek képviselik a középkategóriát.

Pixabay

Plug-in hibrid

A plug-in hibrid felépítésében erősen hajaz a full hibridre, két lényeges különbségtől eltekintve:

  • a „konnektoros" hibridbe nagyobb méretű, 10kwh feletti kapacitású villanymotor került
  • nevéhez hűen külső forrásból is tölthető

A külső forrásból származó energiát egy jellemzően 4-12 kilowattórás akkumulátor tárolja. Ezek a járművek képesek akár 100 kilométert is megtenni tisztán elektromos hajtással. Költséghatékonyság és környezetvédelem tekintetében nem elhanyagolható az emberi tudatosság, ugyanis, ha egy plug-in modell nincs rendszeresen feltöltve, akkor városi használat során az akkumulátor súlya olyan plusz terhet jelent, hogy a jármű károsanyag-kibocsátása magasabb lehet, mint egy dízelautóé. Viszont rendszeres töltés mellet városban szinte semmi szükség nem lesz a robbanómotor teljesítményére.

Nem elhanyagolható tényező, hogy egy plug-in modell üzemeltetése jóval költséghatékonyabb, mint egy hagyományos meghajtású autóé. Otthoni töltés esetén kilowattóránként hozzávetőlegesen 40 forinttal kell kalkulálni. A vásárlásukra nem jár állami támogatás Magyaroroszágon, ellenben, ha 25 kilométert képesek tisztán elektromos üzemmódban megtenni, úgy jogosultak zöld rendszámra, amelynek használatával mentesülnek a regisztrációs adó, átírási illeték, gépjármű- és cégautóadó fizetése alól, de számos településen a parkolási díjat sem kell megfizetniük.

Használatuk, vásárlásuk akkor javasolt, ha többnyire városi közlekedésre, kisebb távokra szánják az autót, de évente több, hosszabb utat is tervez a tulajdonos. Így rengeteg üzemanyagot lehet spórolni a mindennapi használat során, az autópályás utazásokat pedig nem fogja korlátozni az akkumulátor kapacitása.

Mennyire kapósak Magyarországon?

Folyamatos növekedés jellemzi a piacot. A világban napjainkig több, mint 20 millió hibrid gépjárművet értékesítettek. A piacvezető Japán a szegmens 20 százalékát tudhatja magáénak. Nemrégiben a Vezess.hu vizsgálta meg a DATAHOUSE adatai alapján, hogy 2021 első félévében hogyan alakultak Magyarországon a full és a plug-in hibrid gépjárművek, illetve a tisztán elektromos autók értékesítései. A DATAHOUSE tájékoztatása szerint Magyarországon az idei év első hat hónapjában 64 796 személyautót helyeztek forgalomba, ezek közül 10 630 az említett három kategóriából került ki.

A full hibridekből értékesítettek a legtöbbet, számuk 7285-re tehető. Közülük is a benzines járművek vitték a prímet 6493 eladott példánnyal, míg dízelesekből 792 darab kelt el.

A plug-in hibridek értékesítési számaiban erősen érződik a típusra jellemző magasabb ár, a konnektoros autókból 2063 darab talált új gazdára az idei első félévben.


A figyelmetekbe ajánljuk