Digitális fizetés: a QR-kód, mint megoldás

A január elsejével életbe lépett szabályozás, a Covid okozta válság és az azonnali utalás hármas együttállása hozott egy kényelmes lehetőséget a vásárlók számára: ez a QR-kódos fizetés.



Nem is gondolnánk, de a QR-kód már 27 éves:

a japán Denso-Wave cég 1994-ben fejlesztette ki.

Persze a mindennapi használata csak 2009 körül pörgött fel, aztán rá két évre 2011-ben itthon, sőt a világban is temették ezt a technológiát, zsákutcának gondolták. Az elmúlt pár év tapasztalatai alapján most úgy tűnik, mégis egy nagyon praktikus technológia, csak rá kellett jönni, mire lehet igazán jól használni.

A vírussal együtt kialakult, érintésektől való félelem pedig megsokszorozta a kétdimenziós vonalkód használatot. Kínában például már 2016-ban 1600 milliárd dollárnyi fizetést intéztek ennek a technológiának a segítségével, 2019-ben pedig 5500 milliárdot. Ennyi nullát le sem merünk írni forintban, de hozzávetőlegesen ez a magyar GDP harmincötszöröse!

Itthon is felfutásra lehet számítani, részben egy január elsején életbe lépett törvény miatt. Az év elejétől ugyanis minden kereskedelmi egységnek kötelező „valamilyen" digitális fizetési lehetőséget biztosítania a vásárlóinak. De miért pont a QR-kódot válasszuk a lehetőségek közül? Nem kötelező, de a tavaly óta működő azonnali fizetési rendszerrel ma ez lett az egyik leggyorsabb lehetőség. Nézzük meg, hogyan reagáltak a boltok a szabályozásra:

1.      1. Akik még nem léptek

„Közel 40 ezer kereskedő esetében beszélhetünk arról, hogy még mindig nincs valódi digitális fizetési lehetőség az üzletében"

– mondja Ipacs Viktor, a Raiffeisen Bank kisvállalati üzletágának vezetője.

„Ők nem feltétlenül szabályszegők, mert elvileg a bankszámlaszámra vagy másodlagos azonosítóra is elfogadható az átutalás. Sok esetben pedig a folyamatos boltzárak miatt esetleg még ki sem tudtak nyitni vagy kivárnak ezzel."

2. QR-kódos kártyamentes fizetés

A januárban életbe lépett szabály a vásárló érdekeit és kényelmét szolgálja. A fejlesztések hatására olyan területeken is könnyen bevezethető a készpénzmentes fizetés, ahol nem is kötelező.

„Egy fogorvosi rendelőt vezető ügyfelünknek például annyira megtetszett a QR-kódos fizetés, hogy ő inkább ezt választotta POS-terminál helyett. Online pénztárgép hiányában neki nem lenne kötelező, de a páciensek életét megkönnyíti ez a lehetőség"

– meséli Ipacs Viktor. A QR-kódos fizetés nem feltétlenül váltja ki a bankkártyás fizetést, de számos előnyével jól kiegészíti.

Mindehhez persze kellett a tavaly óta kiválóan működő azonnali fizetési rendszer is. Ugyanis ez a megoldás voltaképpen egy átutalásos fizetésből generál egy kódot, amit a vevő telefonja leolvas és a mobilapplikáció segítségével el is utal. A kereskedő számláján pedig szinte azonnal meg is jelenik a pénz, és a sikeres tranzakcióról értesítést kap a bolti eladó. Mind a fizikai elfogadó, mind a webkereskedők esetén ez egy fontos alternatív fizetési módot jelent.

„A legtöbb bank a saját digitális fizetési megoldását fejlesztette az elmúlt időszakban, amelyek sokszor hasonlóak, de nincs átjárás a rendszerek között. Mi ezen túlléptünk, és a QR-kódos fizetés széleskörű használatának érdekében megállapodtunk a legnagyobb kereskedelmi bankkal. Így most már 1,5 millió vásárló tudja gond nélkül használni ezt a fizetési lehetőséget"

– mondja Ipacs Viktor.

3. A klasszikus népszerű

Az online pénztárgépre kötelezett kereskedők közel egyharmada a statisztikák szerint úgy döntött, hogy klasszikus POS-terminállal felel meg a szabályozásnak. Akik ezt választották, a megnövekedett igény miatt egyes esetekben a megszokottnál hosszabb várakozás után juthattak terminálhoz, de ma is elmondható, hogy a nyitás előtt legalább két héttel érdemes elkezdeni intézni. Természetesen a POS-terminálok között is nagy a technológiai verseny, és a legtöbb banknak van megoldása, együttműködő partnere, így a teljes folyamatot „egyablakosan" tudják kezelni.

QR kontra POS

Idézzük fel, hogy a QR-kódos fizetésnek milyen előnyei vannak a POS terminálhoz képest.

  • A kereskedő számláján maximum 5, a gyakorlatban 1 másodpercen belül jóváírásra kerül az összeg – az azonnali fizetési rendszernek köszönhetően a nap 24 órájában (hétvégén is). Míg a kártyatársaságokhoz köthető POS-terminálok esetében az átfutási idő 1-2 nap is lehet.
  • A kereskedő a sikeres QR-kódos tranzakciók után fizet, ez a POS-terminálon végzett jutalékokhoz képest jellemzően olcsóbb, ezen kívül semmilyen rejtett költség nem jelentkezik. Nincs bérleti díj, havi fix díj vagy egyszeri megvásárlási összeg, mint egyes termináloknál. A vásárlónak pedig csak akkor merül fel költsége, ha bankjánál az átutalásnak díja van.
  • Nem kell meghatalmaznunk a számlánk felett az alkalmazottakat (pénztárosokat), az applikáción keresztül csak azt ellenőrzik, hogy megtörtént-e a tranzakció.
  • Megfelel a szabályoknak, de új eszköz beszerzését nem igényli, mert egy meglévő mobiltelefonra is telepíthető.
  • A QR-kód telefonnal szinte bármilyen helyzetben leolvasható, (akár fejjel lefelé is); hibajavító algoritmust tartalmaz.

Az MNB útmutató mellett olyan biztonsági elemekkel van ellátva, amelyek kizárják az adatok másolását vagy a fizetés eltérítését. Emiatt a bankkártyához képest sokkal biztonságosabb és egyszerűbb, hiszen nem kell a kereskedőnek a weben vagy pedig a terminálon megadnunk a kártyánk érzékeny adatait. További hitelesítési köröket sem kell lefutni, hiszen a tranzakció jóváhagyása a saját banki mobilapplikációban megy végbe.

A figyelmetekbe ajánljuk