Ha már a cég lehúzza a rolót, szeretnék, ha az emberek fejleszthetnék tovább a forgalomba került készülékeket. A cégnek alapos oka van rá, hogy ne tegye ezt.


Mint arról mi is beszámoltunk, bezárja az LG az okostelefonrészlegét. Még egy darabig élveznek támogatást és frissítéseket az újabb készülékek, de idővel teljesen megszűnik minden ezzel kapcsolatos szolgáltatásuk. Ráadásul nem is tervezik, hogy megválnának a részlegtől és annak termékeitől, hogy esetleg egy másik gyártó átvegye és folytassa az eddig felépített dolgokat.

Éppen ezért egy Daniel Mazurkiewicz nevű férfi indított egy petíciót azért, hogy a cég legalább tegye nyílt forráskódúvá készülékeiket és azok működését, ami szerinte mindenkinek előnyös lehetne. Ezáltal ugyanis a telefontulajdonosok hosszabb ideig kaphatnának szoftverfrissítéseket készülékeikre vállalkozó kedvű fejlesztőktől.

Ezzel együtt pedig csökkennének a cég költségei is ezzel kapcsolatban, hisz mások elvégzik a szoftverfrissítések fejlesztéseit, nekik nem kéne költeniük rá. Emellett pedig sokkal kisebb vegyi hulladék is keletkezne, hisz a megvásárolt készülékeket hosszabb ideig használnák az emberek, kevésbé lennének motiváltak, hogy megváljanak tőlük minél előbb, miután nem kapnak több gyári frissítést.

Ez persze valószínűleg nem fog megtörténni, a cégnek ugyanis jó oka lehet titokban tartani ezeket az adatokat. Nyílt forráskód esetén ugyanis tartalmazhat olyan dolgokat, amikről nem feltétlenül szeretnék a cégek, hogy konkurenciájuk tudomást szerezzen róla. Például olyasmit, ami céges titok és perelhetővé tenné az adott céget. Szóval az LG már csak elővigyázatosságból sem fogja valószínűleg ezt meglépni.

(Forrás: Boing Boing)


Friss

UFOkról készít dokusorozatot JJ Abrams

A négy epizódos miniszéria címe szimplán csak UFO lesz.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Így működik az agyunk a nappali álmodozás alatt

A pszichológiának vannak válaszai a nappali álmodozásra is.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A klíma megfelelő telepítésén nem érdemes spórolni (x)

Egy jó minőségű klíma kiváló választás, ha sok éven át szeretné élvezni a kellemes hőmérsékletet, jó közérzetet otthonában. Ahhoz viszont, hogy a klímája megbízhatóan, hatékonyan és költségtakarékosan működjön, megfelelően kell azt telepíteni.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk