Felállni a legnagyobb tragédiák után? Kiállni azért, amiben igazán hiszünk? Kétrészes sorozatunk első felében három nagyszerű nőt mutatunk be a gasztronómia világából.


Szerző: Budai Zsanett

Illegális bevándorlóból sztárséf

f\u00e9rfi \u00e9s n\u0151 \u00e1ll egy \u00e9tterem ajtaj\u00e1ban

Cristina Martinez

Getty Images

Cristina Martinez Mexikóban született, 17 évesen ment férjhez, és nem sokkal később egy bántalmazó kapcsolatban találta magát. Sok év elteltével egyetlen menekülőút kínálkozott lánya taníttatása érdekében: engedély nélkül átlépte az USA határát, majd nyelvtudás és papírok nélkül kisegítő munkát vállalt egy philadelphiai étteremben. Itt ismerkedett meg későbbi férjével, akivel közösen alapították a Cristina családi receptjeire építő éttermüket.

A hely ikonikus fogása a bárányból készülő barbacoa, ami egy kifejezetten körülményesen elkészíthető étel: a stáb egész héten dolgozik az előkészületeken, miközben csak három napon át tartanak nyitva. Nem véletlen, hiszen a citrusokban pácolt, hosszú órákon át szabad tűzön készített hústól a tortillán át a sajtig mindent maguk készítenek. Ez az „egyszerű kifőzde" pedig 2016-ban 6. helyezést ért el a Bon Appétit magazin új nyitásainak listáján, ezzel berobbanva a köztudatba. Azóta helyet kapott a Netflix Chef's Table-ének halhatatlanjai között, és 2019-ben az egyik legnívósabb amerikai gasztronómiai elismerés, a James Beard-díj döntősei között is szerepelt. Cristina a bevándorlók szószólójaként is tevékenykedik.

Stílusosan a pályán is

n\u0151k a gasztron\u00f3mi\u00e1ban

Maxine Thompson

Maxine Thompson története jól mutatja, hogy ahhoz, hogy valami jót tegyünk, nem kell az egész világot megváltanunk, elég csak éppen egy aprócska szegletét megváltoztatni. Nevéhez nem más fűződik, mint az, hogy kifejezetten nőknek készített konyhai nadrágjai révén számos olyan hölgyet tett boldoggá, akiknek elegük volt az unalmas uniszex uniformisokból.

Adott egy főként férfiakat foglalkoztató világ, ahol a nőknek szánt munkaruhákból értelemszerűen igen csekély a választék, és Maxine, aki divattervező-tanulmányait és a Chanelnél való munkáját követően éveken át dolgozott konyhán, így pontosan tudja, hogy mennyire meghatározó az, hogy valaki miben tölti a napi 10-12 órás munkaidejét. A képlet eredményeként pedig megkapjuk a Polka Pantst, ahol a női séfek nemcsak kényelmes, de stílusos nadrágok között válogathatnak. A kollekció darabjai között számos nem megszokott darabot találunk, mint a pöttyös, a cseresznye- vagy leopárdmintás nadrágok.

Az asztalon a természet

n\u0151k a gasztron\u00f3mi\u00e1ban

Chez Panisse

A ma közel 76 éves Alice Louise Waters a kaliforniai Chez Panisse alapítója. Az étterem már akkor a „farm-to-table" koncepció alapján működött, amikor ez nemhogy divat nem volt, de még a fogalom is alig létezett. A ma már kifejezetten népszerű működési elv alapja, hogy lehetőleg helyi termelők legjobb alapanyagai kerülnek a tányérra. Étterme 2007-ben helyet kapott a Restaurant magazin listáján, amely a világ ötven legjobb éttermét tartalmazza.

Alice időközben a fenntartható és friss ételek fogyasztásának szószólójává vált. 1996-ban kezdte el pilot projektjét egy helyi középiskolában. Ennek keretében a tanulók megismerkedhettek az étel asztalra kerüléséhez szükséges legfontosabb kertészeti és konyhai lépésekkel. A program eredményeit 2010-ben publikálták, és megállapították, hogy hatására a résztvevők körében nőtt a zöldség- és gyümölcsfogyasztás. Ezt követően Alice nemzeti szinten is az iskolai menzareform aktivistájává vált, és komoly szerepe volt abban, hogy az Obama-elnökség idején a Fehér Házban szemléletformáló céllal konyhakert működött.

Friss

Ezeket az igaz történeten alapuló sorozatokat látnod kell

Ha igazán intenzív sorozatélményre vágyunk, nézzünk igaz történeten alapuló szériákat, hiszen nézőként ezeknek a sztoriknak a szereplőivel lehet a legkönnyebben azonosulni. Mutatjuk a legjobbakat.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS