Netflix sign on a building at sunset.

A Netflix elhappolta a Spotify zenei részlegének vezetőjét

2013 óta dolgozott a Spotify-nál.


A Netflix sikeresen átcsábította Marian Dicust, a Spotify jelenlegi zenei részlegének társvezetőjét, erősítette meg mindkét cég a Billboardnak. Dicus júliusban fog csatlakozni majd legújabb kenyéradójához, ahol majd a streamincég marketingosztályának alelnöke lesz.

Dicus egyébként 2013 óta, vagyis 8 éve dolgozik a cégnél és sokáig a marketingosztály vezetője volt, míg elő nem lépett a kiadókkal és előadókkal foglalkozó részleg globális vezetőjévé. Jelenlegi feladatkörét pedig két éve kezdte meg. A váltásban valószínűleg kulcsszerepet játszott Ted Sarandos, aki amellett, hogy a Netflix tartalmi vezetője, a Spotify igazgatóságának is tagja.

Regnálása alatt igen szép sikereket könyvelhetett el a Spotify-nál, ahol 2019 októberétől 2021 áprilisáig 248 millióról 356 millióra növelték a havi aktív felhasználókat. Ez alatt az időszak alatt pedig a fizető feliratkozóik számát illeti, 113 millióról 158 millióra növelték. Dicus korábban a J.Crew marketingosztályának is a vezetője volt, kilenc éven át pedig a Condé Nast cégcsoportnál dolgozott.

Érdekes egyébként, Dicus egy részleg alelnöki pozíciójára cseréli egy részleg vezetői pozícióját, ami vagy arra enged következtetni, hogy új feladatköre motiválóbb számára. Vagy éppen arra, hogy mennyivel többet kereshet egy vezető a Netflixnél, mint a Spotify-nál, hogy még alelnöknek lenni is kifizetődőbb előbbinél.


A figyelmetekbe ajánljuk