Ablakon kitekintő idős bácsi

Valójában nem a legidősebbek a legmagányosabbak

Legtöbbünk életében eljön az a pont, amikor magányosnak érezzük magunkat. Van, akinél ez az állapot csak egy-két óráig áll fenn, de olyanok is vannak köztünk, akiknek egész életükben kell harcolniuk ezzel az érzéssel. De vajon kik a legveszélyezettebbek?


Bár a legtöbben azt gondolhatnánk, hogy a magány érzése az idősebb generációt veszélyezteti leginkább, ez valójában nincs így. A BBC által végzett Magányosság Kísérletének (BBC Loneliness Experiment) első eredményeiből ugyanis kiderül, hogy jellemzően sokkal magányosabbnak érzik magukat a fiatalok, a férfiak és az individualista társadalomban (olyan közösségek, ahol az egyén boldogságán van a hangsúly – a szerk.) élők – tudhatjuk meg a EurekAlert beszámolójából.

A kutatók összesen 46 ezer embert vizsgáltak meg, akiknek korosztályi besorolása 16 és 99 év közé esett. Az eredményekből kiderül, hogy minden prekoncepcióval ellentétben, az idő előrehaladtával a magányosság érzése nem nő, hanem valójában csökken.

A legnagyobb veszélyben az individualista társadalmakban – például az Egyesült Államok, Egyesült Királyság – élő fiatal férfiak vannak, a legkevésbé magányosak pedig a kollektivista társadalmakban – például Kína – élő idősebb nők.

A szakértőknek azt is sikerült bebizonyítaniuk, hogy magányosság érzése kultúránkként teljesen eltérő. A kollektivista társadalomban élőkkel szemben például, az individualista társadalmakban nehezen ismerik el az emberek a társas kapcsolataik hiányát, mivel itt presztízsé vált az önállóság.

A figyelmetekbe ajánljuk