Naomi Campbell

Naomi Campbell úgy érzi, feláldozta a szerelmet karrierje érdekében

A legendás szupermodell azonban idén megtalálta a szerelmet kislánya születésével.


Naomi Campbell a világ egyik legismertebb szupermodellje, ám állítása szerint a szakmai sikerek eléréséhez komoly személyes áldozatokat kellett hoznia.

Azt mondanám, hogy az áldozat valóban az, hogy megtaláld azt a lelki társat, aki megért téged. Így pedig a későbbiekben a szerelmet áldozod fel"

- mesélte a The Cut című lapnak adott interjújában, majd hozzátette, hogy tisztában van azzal, hogy egy kapcsolatban kompromisszumokat kell hozni. Nem lehet csupán az egyén fontos.

Bár Campbell sosem volt házas, és jelenleg szingli, az évek során több hírhedt kapcsolata is volt. Rövid ideig jegyben járt a U2 basszusgitárosával, Adam Claytonnal még 1993-ban, később pedig az olasz üzletember Flavio Briatore jegyese volt, mielőtt 2002-ben négy év együttlét után szakítottak volna. Azóta olyan sztárokkal hozták hírbe, mint Leonardo DiCaprio, Usher, Robert De Niro, Liam Payne és Skepta

Már nem okoz gondot, hogy tükörbe nézzek, szembenézzek magammal és vállaljam azt, aki vagyok. És az biztos, hogy ezt amikor fiatalabb voltam, nem mindig a megfelelő módon csináltam. Ehhez fejlődésre van szükség"

S bár lehet, hogy még nem találta meg azt a különleges valakit, akivel élete hátralévő részét le szeretné élni, Campbell azt mondja, hogy hosszú listája van azon a barátságokról, amelyek kiállták az idő próbáját, s ez mindennél többet jelent neki. Sőt, májusban édesanya lett, ezzel pedig minden figyelme a kislányára koncentrálódik.


A figyelmetekbe ajánljuk