koncert közönség

614 nap kihagyás után újra koncertet tartanak a Budapest Park nagyszínpadán

Kinyitott az ország, vele együtt a Budapest Park is.


Május utolsó hétvégéjén nyitotta meg ismét kapuit a Budapest Park. 614 nap kihagyás után lesz ismét élő zene a Parkban, amely egyébként idén tizedik szezonját ünnepli.

"Csütörtökön egy próbaüzemmel egybekötött meglepetéskoncert lesz hűséges jegyvásárlóink előtt, másnap pedig a Vad Fruttik koncertjével nyílik az évad"

– nyilatkozta Pálffy András, a Park alapítója és vezérigazgatója.

Noha egyelőre kizárólag védettségi igazolvánnyal látogathatóak az események, a szervezők az előzetes felmérések alapján arra számítanak, hogy a nézőszámot a szabályozás nem fogja jelentősen befolyásolni.

Emellett számos egyéb óvintézkedést bevezetnek a parkban, ilyen a több beengedő kapu, kihelyezett kézfertőtlenítők, gyakori fertőtlenítő takarítás, készpénzmentes fizetés. Megújult a hely dizájnja is, amelyet Juhász Levente grafikus munkája biztosított.

A Vad Fruttik kezdi a nyitóhétvégét, a következő hétvégén, június 5-én szombaton a Margaret Island, június 6-án vasárnap pedig a Honeybeast áll színpadra.

Az október közepéig meghosszabbított szezonban a Park valamennyi közönségkedvence fel fog lépni. Bulival várják a koncertek után több tánctéren is a szórakozni vágyókat, június 5-én például egy nagyszabású Necc Partyval készülnek.

Egy kisfilmet is készített a nyitásra a Budapest Park, amelyben a zenészek tőlük szokatlan helyzetekben láthatók. Bátori Gábor rendezésében, Zolnai Gergely operatőri munkájával tekinthetjük meg az alkotást:

A videóban egyaránt szerepet kapnak a személyes, emberi kapcsolatok és a fellépők Parkhoz fűződő emlékei.

Feltűnnek benne a 30Y, az Aurevoir, a Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, a Carson Coma, a Csaknekedkislány, Dé:nash, Dzsúdló, az Esti Kornél, a Halott Pénz, a Honeybeast, Horváth Tamás, az Irie Maffia, Krúbi, a Lóci Játszik, a Margaret Island, a Perrin, a Punnany Massif, a Random Trip, a Slow Village, a Supernem, a Tankcsapda és a Wellhello előadóiis.

(Forrás: MTI)


A figyelmetekbe ajánljuk