Gene Simmons szerint az illegálisan letöltött zenéket kedvelő rajongók és a lemezkiadók felelősek a zeneipar hanyatlásáért.


A KISS szókimondó sztárja ismert arról, hogy felbosszantja az iparág többi zenészét, most pedig az illegális letöltőket vette célba, amiért „megfosztják" az új művészeket attól az esélytől, hogy rendesen megéljenek a zenéjükből.

Az új művészeknek soha nem lesz olyan esélyük, mint nekünk, mert a lemezkiadók dollármilliókat adnának nekünk - ha sikeresek lennénk - előlegként, vissza nem térítendő, jogdíjrendszerrel és minden ilyesmivel.

– kezdte az Us Weeklynek adott interjújában a 72 éves rock veterán.

Nekünk nem kellett civil munkákat végeznünk. Most, ha egy új zenekar tagja vagy, nem tudsz megélni, mert az összes szeplős arcú főiskolás kölyök - akik egyébként utálnak engem -, mert azt mondom, hogy ez rablás. Mert rabolsz, ha letöltöd és megosztod a zenét. Engem ez nem érint, a mi zenekarunk már korábban is létezett, amikor ez még igazi üzlet volt. De az új művészek miatt a szívem szakad meg. Olyan, mintha kisbabák születnének, akik nem kapnak enni. Elveszitek az ételt a szájuktól, így nekik el kell menniük dolgozni a megélhetésükért, és nem marad elég idejük a művészetükre"

– fejtette ki erőteljes véleményét Simmons.

Arról, hogy ki a hibás, így folytatta:

Ki ölte meg a zeneipart? A rajongók!


(list.co.uk)

A figyelmetekbe ajánljuk