Beethoven

Mesterséges intelligencia fejezte be Beethoven utolsó szimfóniáját

Beethoven X., befejezetlen szimfóniaként elhíresült alkotását októberben mutatják be a németországi Bonnban – köszönhetően a mesterséges intelligenciának (MI).

A Deutsche Telekom kezdeményezésére megvalósult nemzetközi projektben a mesterséges intelligencia több mint kétmillió hangjegyet komponált a zeneszerző stílusában, majd nemzetközi szakértők segítségével 730 nap alatt készült el és vált elérhetővé a nagyvilág számára az eddig csupán vázlatokban létező zenemű.

Shutterstock

A Telekom közleményben felidézik, hogy Beethoven életének utolsó éveiben egy újabb zenemű írásába kezdett. Befejezni azonban már nem volt lehetősége, csupán a vázlatokig jutott.

A zeneszerző születésének 250. évfordulója apropóján a Telekom ösztönzésére nemzetközi tudósokból, zeneszerzőkből, zenetörténészekből és technológiai szakemberekből álló csoport úgy döntött, hogy tesz egy próbát, és mesterséges intelligencia bevonásával a meglévő dallamkezdeményekből befejezi a darabot.

Az ember és a MI közös munkájának eredményeként megszületett szimfóniát idén októberben mutatják be a németországi Bonnban, Beethoven szülővárosában.

Az alkotáshoz az MI a zeneszerző teljes életművét, kreatív alkotási módszerét, stílusjegyét is megtanulta, ennek köszönhetően még a klasszikus zenében járatosak számára is olyan a hangzása, mintha eredeti Beethovent hallgatnánk – olvasható a közleményben.

A rendszer fejlesztése Ahmed Elgammal professzor és Mark Gotham nevéhez köthető, akik a zenét a nyelvhez hasonlították, ezen elv alapján tökéletesítették az algoritmust. A mű létrejöttében azonban az emberi tényező sem elhanyagolható.

Az MI által komponált szekvenciák monoton, gépies hangzását élettelivé kellett varázsolni. A darab elkészülte után Walter Werzova osztrák zeneszerző feladata volt, hogy lelket vigyen a zenébe, többek között a tempóváltások segítségével.

A közlemény kiemeli:Beethoven műve nem az első kreatív produktum, amit MI hozott létre. Schubert és Mahler befejezetlen darabjainak teljes változatát, Beatles-dalokat, sőt képzőművészeti alkotást is köszönhetünk már gépeknek.

Október 13-án szakértői beszélgetés mutatja be a Beethoven X projektetBősze Ádám zenetörténész, Szertics Gergely, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium partnerkapcsolati vezetője, valamint Szabó Béla, a Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója segítségével.

A gépi zeneszerzés kulisszatitkaiba Nagyfi Richárd, a Cambridge Mobile Telematics AI szakértője vezeti be a közönséget. A szakmai programok között Rohmann Ditta és Berecz Mihály duója szólaltatja meg a zeneszerző klasszikusait, majd az estet rövid vetítés zárja Cameron Carpenter orgonista, valamint a bonni filharmonikusok közreműködésével megszólaló X. szimfóniából.

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrálni szükséges.


A figyelmetekbe ajánljuk