A locsolás ma városon is igen ismert szokás, de sok változata van a hagyománynak, amely egy ősi rítusból ered.


A húsvéti locsolás egy népszokás, az egész országban ismert. Ez a szokás egy ősi rítus, melyet átvettek a keresztények. Összeköthető a kereszteléssel, mint megújító szertartással, valamint a termékenységkultusszal. Ezen kívül a történet szerint a Jézus feltámadását hirdető asszonyokat locsolták le a sírját őrző katonák, illetve a zsidók, hogy elhallgattassák őket.

Húsvéthétfőt nevezik vízbevető, vízbehányó hétfőnek is, ez utal a szokásra. A gyerekek mondókákkal indulnak útnak, amikor locsolkodni mennek és adományokat kérnek a hagyomány alapján, de az is része, hogy a legények zászlókkal, zenével vonulnak fel. Szegeden szokás volt az is, hogy a lányokat a kúthoz hurcolják a bandába verődött legények, majd egy egész vödör vízzel leöntik őket, nehogy kelésesek legyenek.

Az Ipoly mentén a locsolkodáshoz tartozott a vasárnap esti tojáskérés, valamint a másnap reggel leánytól kapott szalonna és tojásrántotta is. A legények törött tojáshéjat szórtak annak a lánynak az ablaka alá, akire haragudtak. Kedden pedig a lányok locsolták a fiúkat. Ezek a szokások a két világháború között szüneteltek, megszűntek. A hagyomány visszatért, Erdélyben egyes területeken ma is élnek a locsolás színesebb változatai. Egyes házakon például a ház ormára helyezett zöld ág és nyitott ajtó jelzi, hogy fogadnak locsolókat.

A szagos vizes, kölnivel történő locsolás, valamint a versmondás a szokás városiasodásából ered. Ezek a mondókák, locsolóversek nem népi eredetűek. Így néz ki egy hagyományos locsolóvers:

Én kis kertészlegény vagyok,
Virágokat locsolgatok.
Azt hallottam, hogy egy rózsa
El akar hervadni.
Szabad-e locsolni?

(Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár)

Cikkünk megjelenését a Cemix, valamint az Internorm támogatta.


A figyelmetekbe ajánljuk