erzsébet királynél sisi sissi hercegnő oroszlánszobra a budai várban egy régészeti feltáráson a földben

Több értékes római kori, középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak a szakemberek a Budavári Palotanegyedben, a legérdekesebb egy nőstény oroszlánt mintázó szobor, amely egykor Erzsébet királyné pihenőházát díszítette.


A Budavári Palotanegyed történelmi kertjeinek, parkjainak megújítása mellett megkezdődött a várfalak felújításának következő szakasza. A munkálatok állapotfelméréssel és régészeti feltárással indultak, akkor leltek a Déli nagy rondella környezetében az oroszlánszoborra.

A dombormű egykor az úgynevezett magyar ház homlokzatát díszítette. A pihenőházat Erzsébet királyné kérésére Hauszmann Alajos építette a századfordulón, ám a második világháborút követően lebontották, helyére pedig a ma is látható középkori Zsigmond-tornyot építették vissza.

A szakemberek római kori érmére, I. Ferdinánd király uralkodása idején vert ezüst dénárra, tömör vasból készült ágyúgolyókra, csiszolt kővel díszített 17. századi gyűrűre, a 19. század végén népszerű játékzsetonok angyalt ábrázoló darabjára és egy 1918-as, Kassán készült vasúti plombára (ólomzár) is leltek.

„A mostani feltáráshoz hasonló léptékű régészeti kutatás a várfalak mentén korábban soha nem volt a budai Várban, mintegy száz helyszínen dolgoznak a régészek. A munkálatokat a Várkapitányság a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum szakembereivel közösen végzi"

– mondta Fullár Zoltán, a Várkapitányság régészeti irodavezetője.

Az elmúlt évek régészeti feltárásai során is számos érdekes és értékes középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak, köztük Zsigmond, Mátyás, I. Ferdinánd és Ferenc József uralkodásához köthető jelentős tárgyi emlékeket. A mostani várfalrekonstrukciós munkálatokon túl a következő években folyamatosan lesznek feltárások, rengeteg új adattal gazdagodhat a budai Vár és számos, az elmúlt évszázadokból fennmaradt történelmi leletre is számítanak a szakemberek.

via MTI

A figyelmetekbe ajánljuk