Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Cikksorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk. Ebben a részben Varró Dániel egyik versét tolmácsoljuk.
Ott ült a költő egyszerű szivével,
amiben nem volt semmi rafinált,
s a süteményes pultot nézegette,
hol annyi csúcsos krém és muffin állt…
Kávéja mellé álmosan harapta
az önsajnálat mákos bagelét,
mert úgy érezte, ő már percre tudja,
mit tartogat számára még a lét.
Ó, hajdan mennyit járt az utcazajban
zöld HÉV után loholva ifian –
ma már a kávéházakat szerette,
hol zsongó háttérzaj meg wifi van.
Hol a közöny, e mísz pincérleányka
elnyűtt papucsban csattog zombimód,
s csak hallani, hogy kint a nagykörúton
hogy zúgnak el szőkén a kombinók.
S e kávéházi széphogy szegleten, hol
tejeskávét kavarva üldögélt,
hüvelykujjával megvakarta sűrűn
napi gondoktól terhes fültövét
(mit hajdanán hogy frekventált a múzsa!
úgy kellett kérni szinte már külön,
hogy ne csókolja már meg annyiszor – ma!
nagynéha bírja csípni csak fülön),
s amint a papírpohár oldalához
odakoppant tompán a halk kanál,
eszébe ötlött, hogy az ő korában
egy rendes költő meg van halva már,
és eltűnődött rajta, hogy letészi
a lantot, mely mint köztudott, nehéz,
de legkivált övé nehéz, a könnyű,
mit minden jöttment medvebocs lenéz,
és mérgesen gondolt a csillagára,
mi leszállóban volt és megkopott,
szórakozottan összedugta mégis
a márványasztalkán a laptopot,
költői kérdést intézett magához,
hogy: „nincs ehhez végsősoron korán?"
és megszokásból klimpírozni kezdett
e húrjavesztett, lappadt zongorán.
A legfrissebb kötet megrendelhető a kiadónktól ide kattintva, valamint megvásárolható az Alexandra, Libri és Líra könyvesboltokban is.
