Szabó T. Anna egy TED talk keretein belül tartott beszédet a költészetről.
„A vers valamiképpen az embernek az idegzetét, mint egy húrt, úgy pengeti"
─ így beszél Szabó T. Anna a költészetről TED LibertyBridgeWomen-en előadott beszédében, amelyet szerelme történetével vezet fel. Az írónő tizenhat évesen ismerte meg férjét, Dragomán Györgyöt és az akkor még érthetetlen szerelem érzéséről verseket kezdett el írni.
Szerinte az írás olyasvalami, amibe kapaszkodni lehet, amit biztosan tudunk. Ez nagyon fontos volt neki tizenhat éves korában, amikor az ember még keresi, hogy kicsoda. Descartes híres „Kételkedem, tehát gondolkodom, tehát vagyok" mondatához híven Szabó T. azt érezte serdülőként, hogy „Írok, tehát vagyok".
A költőnő gyermekkorában kapta meg Weöres Sándor Ha a világ rigó lenne című könyvét, amely nagyon tetszett neki, szerette hallgatni a verseket, de szeretett játszani a könyvvel, firkált bele, sőt, még meg is harapta. Anna szerint
„Minden kisgyereknek a mondóka, a rigmus ilyen örömöt ad."
A költeményeket gyerekként úgy is lehet szeretni, hogy nem értjük. A vers az írónő szerint sokszor felkavaró, sőt, fájdalmas borzongást okoz és ez hasonlít a szerelem érzéséhez. Weöres Sándor úgy véli, a szépség hőmérője a hátgerinc, ezen a „hőmérőn" futkos végig a borzongás, amikor igazán jó verset olvas az ember.
A költeményeknek nagyon sok kapcsolata van az időhöz is. Egy jó vers meg tudja állítani az időt, le is tudja lassítani, de fel is tudja gyorsítani, gondoljunk például egy olyan versre, ami erős szívdobogást okozott nekünk.
Az irodalom segít nekünk, de a vers még többet segít azáltal, hogy egy rendezett szöveg. Szabó T. megemlíti Douglas Mawson sarkkutató történetét, aki 1913 januárjában egy túra során elvesztette társait, valamint szánhúzó kutyáit és ő is majdnem meghalt. Ekkor felidézett egy verset magában, amely elmondása alapján erőt adott a folytatáshoz:
„Meghalni könnyű, haláltól ne félj. Ragaszkodj, markolj, próbáld újra, élj"
Nemes Nagy Ágnes a verset kőnek nevezi, ami biztos pont az életünkben. A vers ugyanakkor kötél is, amibe kapaszkodni lehet. Szabó T. Anna is kapaszkodik a versekbe. Amikor fél, verseket szokott szavalni magában. Szerinte a költők rengeteget adnak verseikkel, de amikor egy költő ad, mi is adni akarunk neki. Jó példa erre Sylvia Plath írónő sírja, aminek földjébe rajongói ceruzákat és versidézeteket helyeztek. A beszédet az írónő Boszorkánydal című versével zárja.
„Költő vagyok, a vers az életem. Hiszem, hogy nem luxustermék, hanem segítség az élethez, olyan alapvető, mint a kényelmes cipő vagy a jó szemüveg (…) Nemrég tartottam egy TEDx előadást, ahol megpróbáltam elmondani mire való a vers„
─ írja Facebook-oldalán Szabó.
(Forrás: TED xLibertyBridgeWomen)
