Az Oscar-díjas színész sokat köszönhet Sharon Stone-nak.

A Vanity Fair-en leközölt The Beauty of Living Twice című memoárjából újabb részletek láttak napvilágot, amelyben ismét érdekes dolgokat árult el.

Sharon Stone-nak az 1992-es Elemi Ösztön című film hozta meg az áhított sikert, ám közel sem ment minden egy csapásra. Michael Douglas eleinte nem akart vele dolgozni, sőt még próbafelvételt sem akart készíteni az ifjú színésznővel. Stone csak hosszú győzködés árán kapta meg a főszerepet, így pontosan tudta milyen érzés az, amikor elutasítják, pedig ott van benne az a plusz, ami a szerephez szükséges.

A szőke színésznő egy castingon figyelt fel Leonardo DiCaprióra, és eldöntötte, hogy mindenképp vele szeretne dolgozni. Sharon Stone az 1995-ös Gyorsabb a halálnál című filmhez co-producerként keresett szereplőket, amikor a válogatón lenyűgözte a fiatal színész játéka.

„Véleményem szerint ő volt az egyetlen, aki bejött, szinte azonnal sírni kezdett és az apja szeretetéért könyörgött abban a jelenetben.

– írta a színésznő.

Stone mindenáron Leonardót akarta a munkára, a stúdió azonban nem akarta alkalmazni, mondván, hogy túl ismeretlen és még csak most kezdi a karrierjét.

„Miért egy ismeretlen, Sharon? Miért cseszel ki magaddal? - tették fel a kérdést. A stúdió azt mondta, hogy ha annyira szeretném őt, a saját fizetésemből perkáljam ki. Így is tettem."

emlékezett vissza.

Friss

Élőszereplős Gundam-filmet készít a Kong rendezője a Netflixnek

Bebizonyította, hogy tud szórakoztató óriásszörnyes filmet csinálni, megkapta játszani az óriás harcirobotokat.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk