Brittany Murphy tragikusan rövid életét egy kétrészes dokumentumfilmben követhetjük figyelemmel, ami az HBO Maxon fog megjelenni. A filmben megszólalnak a színésznőhöz legközelebb álló barátok és kollégák is.


Azt már tudni lehet, hogy film leginkább Murphy utolsó éveire, valamint halálának megrendítő körülményeire fókuszál. A színésznő 2009. december 20-án bekövetkezett halálának főbb okai közt szerepel tüdőgyulladás és anémia, de feltehetőleg jelentős szerepet játszhatott a szervezetében kimutatott magas dózisú vényköteles gyógyszerek is. Férje pedig fél évre rá 2010. május 23-án hunyt el, a férfinél szintén tüdőgyulladást állapított meg a halottkém.

A rejtélyes körülmények ellenére a készítők ki szeretnék zárni az összeesküvés-elméleteket és a színésznőhöz méltó filmmel emlékeznének meg.

Bevállaltam, hogy elkészítem ezt a filmet, mert úgy vélem szégyen, hogy Brittany ígéretes életét és karrierjét a feledés homályába taszította a halálának körülményei. Fontosnak tartom megünnepelni Brittany tehetségét"

nyilatkozta a produkció rendezője, Cynthia Hill.

A jelenleg gyártás alatt álló projektnek eddig nincs címe, illetve a premier dátuma se tisztázott.

Brittany Murphy olyan alkotásokban alkotott maradandót, mint a Spinédzserek, 8 mérföld, Ne szólj száj! vagy éppenséggel az Észvesztő.

(LA Times)

Related Articles Around the Web

Friss

Hamu és Gyémánt

Napindító gondolat – 05.18.


Kedd reggel Karinthy Frigyes gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy az élet egy nagy körforgás.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk