Május 27-től látható a mozikban Kocsis Ágnes új filmje, az Éden.



Nagy várakozás után került a mozikba a Cannes-i díjas Pál Adrienn és a Friss levegő című filmek rendezőjének, Kocsis Ágnesnek legújabb nagyjátékfilmje, az Éden.

A film nagysikerű világpremierje 2020-ban a neves Rotterdam Nemzetközi Filmfesztiválon volt, majd az elmúlt évben a világ további számos fesztiválján is bemutatkozott. Itthon azonban több mint egy évet kellett várni arra, hogy a nézők nagyvásznon láthassák a lélegzetelállító képi és hangi világú alkotást.

A magyar-román-belga koprodukcióban készült mű különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki mindenre allergiás, ami a modern világgal jár, ezért teljes elszigeteltségben él. A történetet finom humor szövi át. A film dermesztő pontossággal vetítette előre a járvánnyal kapcsolatos világméretű változásokat.

Kocsis Ágnes rendező kiemelte:

„Az érdekelt, hogy mit tesz az emberrel a teljes izoláció, a valódi szeretet hiánya, illetve hogy milyen hatással van az emberi kapcsolatainkra az, hogy tönkretesszük a természetet, az élőhelyünket, a Földet".

A koprodukciót mi is megnéztük. Precízen tárja elénk a klímaváltozás fenyegetettségét és az azt tagadó politikai rendszereket. Éva, amellett, hogy allergiás, egy pszichésen sérült nő, aki elmondása alapján csak egy ölelésre vágyik.

Pszichiátere, András pedig átlépi a határokat, a terápia keretein kívül, a kapcsolatukkal kezdi el gyógyítani az izolációban, depresszióban szenvedő nőt.

Ezt a pszichológiai szakirodalom kettős kapcsolatnak nevezi. Nem etikus, ezért olyan izgalmas a filmvásznon való megjelenítése. Éva felteszi a kérdést, hogy mi a fontosabb, ő, vagy a terápia. Ezzel utal a rendező a terápia azon elidegenítő, embertelen jellegére, amikor minden eszközzel csak patológiát keres, de nem látja az embert.

Éva otthonában drótból készült alakokat készít. Ez Harry Harlow kísérletét idézheti meg a nézőben. Az amerikai pszichológus úgy vizsgálta az anya-gyerek kötődést, hogy készített egy drótanyát és egy meleg szőranyát a kis rhesusmajmoknak.

A majmok akkor is a meleg anyát választották, ha a drótanyán volt a táplálék. Harlow kísérletével bebizonyította az érintés fontosságát, amely Kocsis Ágnes filmjében is kiemelkedő szerephez jut.

A film női főszerepét, Évát, az Arany Aréna-díjas ismert horvát színésznő, Lana Barić, a férfi főszereplőt, Andrást pedig Daan Stuyven belga rocksztár alakítja, aki DAAN nevű formációjával ismert szereplője az európai könnyűzenei életnek, ám nagyvásznon, filmfőszerepben most először lesz látható.

Bocskor Salló Lórántot pedig mint Éva öccsét láthatjuk. Az Éden című filmben szerepel még Katona László, Török-Illyés Orsolya, Keszég László, Friedenthal Zoltán, Németh Gábor író, Kistamás László, Thuróczy Szabolcs, Adorjáni Bálint, Kembe Sorel, és Gattyán Lili.

A produkció vágója Mezei Áron, látványtervezője Vinnai Petra, látványtervező supervisora Varga Judit, hangmérnökei Herman Pieëte, François Dumont, Juhász Róbert, Székely Tamás, jelmeztervezője pedig Kiss-Matyi Mónika.

A film a Nemzeti Filmintézet 440 millió forintos gyártási támogatásával, a Mythberg Films gyártásában készült.

Az Éden 2021. május 27-től látható a magyar mozikban, a gyártó forgalmazásában.

A figyelmetekbe ajánljuk