Denis Villeneuve a Dűne című film világpremierjén.

A Dűne című film rendezője egy interjúban arról beszélt, hogyan választották ki őt a Szárnyas fejvadász 2049 című film direktori pozíciójára.


Frank HerbertDűne című művének várva várt adaptációja - Timothée Chalamet és Zendaya főszereplésével - ezen a héten kerül a mozikba, Denis Villeneuve pedig a 2017-es Szárnyas fejvadász 2049 forgatása mögött álló folyamatról mesélt, és azt mondta, hogy ez volt élete "legrosszabb-legjobb ötlete" – írja a Dazzed.

A filmrendező londoni BFI Southbankban tartott előadásán elmondta, hogy kezdetben elvetette az ötletet:

"Egy ponton elutasítottam, mert úgy gondoltam, hogy túl veszélyes. De egy idő után újra beszéltünk, és elfogadtam. Nagyon erőteljes és kifizetődő élmény volt. Még mindig nagyon örülök annak az élménynek, hogy megcsinálhattam a Szárnyas fejvadász 2049-et. Még mindig úgy gondolom, hogy a legrosszabb-legjobb ötlet volt folytatást készíteni egy remekműhöz - ez szakrális vallási terület. Nem csinálsz folytatást a Szárnyas fejvadászhoz.

Ezután Villeneuve arról is beszélt, hogyan ajánlották fel neki a kultikus film folytatásának direktori pozícióját.

"A Szárnyas fejvadászt akkor ajánlották fel nekem, amikor a Sicario forgatásán voltam, még az Érkezés előtt. Csakhogy Ridley Scott arról híres, hogy sok projekten dolgozik egyszerre – és az idő már fogytán volt. Harrison Ford forgatni akart, Ridley pedig nem volt elérhető, így elkezdtek valaki mást keresni, és hozzám fordultak – ami szürreális. Volt egy titkos találkozónk a sivatagban, és a producer ragaszkodott hozzá, hogy senki ne lásson minket. Adott nekem egy borítékot 'Queensborne' címmel, és azt mondta: ''Queensborne' nem létezik, ez a Szárnyas fejvadász. Mélyen meghatódtam, csak azért, mert elolvashattam a forgatókönyvet. Ha meg kellene csinálnom, újra megcsinálnám".

Villeneuve Dűne című filmje október 21-én kerül a magyar mozikba. A siker mérete nyilvánvalóan döntő tényező lesz abban, hogy zöld utat kap-e a film második része.

A figyelmetekbe ajánljuk