A csillagászati hírportálon olvasható beszámoló szerint 2021 első üstökösére Greg J. Leonard, az arizonai Hold- és Bolygókutató Laboratórium tudományos főmunkatársa bukkant rá a Catalina égboltfelmérő program keretében 2021. január 3-án, a Mount Lemmon Obszervatórium (Santa Catalina Mountains, Arizona) 1,5 méteres tükrös távcsövével készített felvételeken.
A Leonard-üstökös, amely az Oort-féle üstökösfelhőből érkezett, 2022. január 3-án, vagyis egy évvel a felfedezése után lesz napközelben, 0,61 CSE (csillagászati egységre) központi csillagunktól és a mostani napközelsége után várható, hogy hiperbola pályán el is hagyja majd a Naprendszert.
A beszámoló szerint 2021. januári felfedezésétől december elejéig az északi félteke megfigyelői számára kedvező a láthatósága, ezután a Nap közelsége megnehezíti a megfigyelését, 2022. januártól pedig a déli égbolton látszik majd.
A NASA adatai szerint a Leonard-üstökös 2021. december 12-én kerül földközelbe, amikor 34,9 millió kilométerre lesz bolygónktól, és az égen az Ophiuchus (Kígyótartó) csillagképben tartózkodik majd. Azonban az üstökös megfigyelése a Nap látszó közelsége miatt nagyon nehéz lesz vagy egyáltalán nem is lesz lehetséges.
Az üstökös megfigyelésére a legkedvezőbb időszak 2021 ősze (szeptember-október-november), bár akkor még nem éri el legnagyobb látszó fényességét – írta Tóth Imre, aki szerint ennek ellenére várhatóan kis távcsővel, illetve binokulárral is jól észlelhető lesz a csóvás égi vándor.
A jelenlegi előrejelzések szerint a Leonard-üstökös legnagyobb látszó összfényessége csaknem 5-6 magnitúdó lesz, így kedvező esetben decemberben, januárban akár szabad szemmel is megpillantható lesz, kisebb távcsövekkel pedig részletek is megfigyelhetővé válnak (kóma, csóva).
A csillagász kiemelte: egy üstökös esetében a fényesség előrejelzésében ugyanakkor nem árt az óvatosság, mivel már több esetben is csalódást okoztak ezek az időnként „szeszélyes" égi vándorok, sőt néha a magjuk is idő előtt szétesett, így megszűntek üstökösként létezni.
Tóth Imre egy másik jelenségre is felhívta a figyelmet. Mint írta, Qicheng Zhang, a Caltech Geológiai és Bolygótudományi Tanszékének kutatója vezetésével egy amerikai kutatócsoport arra jutott, hogy az üstökös a Vénuszt 2021. december 18-án mindössze mintegy 4,2 millió kilométerre közelíti meg.
Csillagászati értelemben ez mindenképp nagy közelség, de természetesen az üstökösmag és a bolygó ütközése egyáltalán nem merül fel. Ugyanakkor a kométa a bolygóközi térben akár több millió kilométerre kiterjedő porcsóvát növeszthet, ami várhatóan súrolni is fogja belső bolygószomszédunkat
– magyarázta Tóth Imre.
A bolygó és az üstökös Nap körüli sebessége alapján a találkozáskor a relatív sebesség mintegy 78 kilométer per másodperc lesz. Ez már nagy találkozási sebességnek számít a Naprendszerben, a direkt irányban keringő Vénusz és a retrográd pályán mozgó üstökös porszemcséi gyakorlatilag frontálisan ütköznek.
A cikk szerint amerikai kutatók a felfedezést követően nagy teleszkópokkal végeztek megfigyeléseket az üstökösről. Eredményeik alapján a porcsóváját 0,1-1 milliméter sugarú porszemcsék alkotják, amelyek a Naptól nagy, mintegy 30 CSE (csillagászati egység) távolságban (a Neptunusz pályájának távolságában) váltak le az üstökösmagról.
Nagy naptávolságban az üstökös aktivitását nem a vízjég, hanem szuperillékony gázok (például szén-monoxid) jegeinek kigázosodása okozza, amelyek felemelik és eltávolítják a mag felszínéről a port, kialakítva a porkómát és porcsóvát, illetve az üstökös „porösvényét" a pálya mentén.
Az 1 milliméteres porszemcséknek lesz elég ideje ahhoz, hogy több millió kilométerre eltávolodjanak az üstökösmagtól, és igazi hullócsillagként fejezzék be égi pályafutásukat a Vénusz légkörében.
A CSFK tudományos főmunkatársa a cikkben felidézi, hogy a közelmúltban volt már olyan, hogy egy kőzetbolygó mellett üstökös repült el: 2014. október 19-én a C/2013 A1 (Siding Spring) üstökös a Mars középpontjától mintegy 41 ezer 300 kilométerre haladt el.
A NASA Mars körül keringő MAVEN (Mars Atmosphere and Volatile EvolutioN) űrszondája intenzív meteorzáport is észlelt. A Mars légkörébe került üstököspor becsült tömege mintegy 85 kilogramm lehetett. A bolygó ionoszférájában sűrű (erős) ionréteg alakult ki, és a Mars gyenge mágneses terében kisebb viharok keletkeztek. A Mars felszínén tartózkodó elképzelt megfigyelő nagyjából tíz meteort láthatott volna percenként, ami 600 hullás per óra gyakoriságnak felel meg.
