mars

Mars

Pillanatok alatt észreveszi a mesterséges intelligencia a Mars új krátereit

Míg a NASA tudósainak átlag 40 perc, addig a gépnek mindössze 5 másodperc.


A Mars-kutatás fontos része a bolygó krátereinek tanulmányozása. A szakemberek minden újabb fotót megvizsgálnak a Mars-felszínről, összevetve a korábbi, egy-két évvel korábbi fotókkal különbségeket keresve. Ha egy kráter nem szerepelt egy korábbi képen, de a frissen igen, akkor az valószínűleg az eltelt időszakban keletkezett, értelemszerűen.

Ez egy nagyon pepecs, alapos munka, amiben egy halom ugyanolyan fotó közt kell kiszűrni az apró különbségeket, összevetve a korábbi fotókkal, hogy megállapítható legyen valamennyire a kráter élethossza. Nagyjából 40 perces kemény szellemi munka a tudósok számára. Éppen ezért a technológia segítségéért fordultak.

A mesterséges intelligenciát megtanították arra a folyamatra, ami mentén elemzik a fotókat, mostanra pedig a gépnek mindössze 5 másodpercre van szüksége, hogy két fotót összehasonlítva megtalálja az összes különbséget. A kutatók munkáját így felgyorsította és könnyebbé tette.

(Forrás: BigThink)


A figyelmetekbe ajánljuk