vízbe ugró ember, palawan sziget, fülöp szigetek
unsplash.com

Megszavazták, melyik a világ legjobb szigete

Tényleg álomszerű hely Palawan: a föld feletti, a föld alatti és a víz alatti világban is verhetetlen. Ezt a képgalériát nem érdemes kihagyni!


A világ legnagyobb hajózható, föld alatti vízfolyása, barlangok, mészkőszirtek, korallzátony, öblök és tavak: mindezek a világ egyik legszebb szigetévé teszik Palawant, amely egyben a világ legjobb helyének is számít a szigetek között. Utóbbiról papírja is van, hiszen a Travel and Leisure olvasói szavazásán kapta meg az első helyet, nem először és valószínűleg nem utoljára.

Palawan a Fülöp-szigetek délnyugati részén található, jellegzetes alakkal, amelyet kardhoz és hangtompítós pisztolyhoz is lehet hasonlítani – attól függ, honnan nézzük. 450 kilométer hosszan nyúlik el a Dél-kínai-tenger és a Sulu-tenger között, mindössze 50 kilométer széles. Majdnem egymillióan lakják.

Kellően nagynak számít ahhoz, hogy csodálatos földrajzi adottságainak köszönhetően el is lehessen bújni benne a világ elől, ám kellően kicsi is ahhoz, hogy egy nyaralás során az egészet be lehessen járni.

A szépség persze, éppúgy mint az emberek esetében, csak egy tényező a vonzerőt illetően. A szavazók figyelembe vették a helyiek kedvességét, az ízeket, a szolgáltatásokat, a homokos tengerpartok létét és természetesen azt is, mi mindent lehet (vagy nem lehet) csinálni az adott szigeten.

Így lett a legjobb hely Palawan, amely búvárok sokaságát is csábítja páratlan víz alatti élővilágával és a II. világháborúban elsüllyedt japán hajók roncsaival.

(Fotók forrása: unsplash.com)

A figyelmetekbe ajánljuk