II. világháborús vadászrepülő ihlette a Katalis Company elektromos motorját

Az ihlet sok helyről érkezhet – lehet az egy belvárosi kávéházban meghalott beszélgetés, egy film bizonyos jelenete, de néha még az is előfordul, hogy egy második világháborús vadászrepülő annak a bizonyos szikrának a forrása.


Utóbbira bizonyíték az indonéz Katalis Company, egy multidiszciplináris – több tudományágat egyszerre képviselő – szakértőkből álló dizájn- és branding stúdió, melynek munkatársai a mobilitás terén zajló projektek fejlesztésére összpontosítanak. Egyik legújabb „műalkotásuk" egy második világháborús vadászgép ihlette elektromos motorkerékpár, mely készítőitől a Katalis EV.500 nevet kapta.

A mobilitás jövőjének újragondolása

A tervezőcsapat a motorkerékpár elkészítése során megszabadult a már meglévő kerettől, amit egy teljesen új, 6061-es sorozatú alumínium test váltott fel. Az így létrejött megjelenés egyszerre hordozza önmagában a – japán elemekkel kiegészített – nosztalgikus katonai dizánjt, valamint az elektromos eszközök jövőjét.

„Úgy gondoljuk, ritka az olyan elektromos motorkerékpár, amelynek fémteste, esetleg pajzsa van. Ezenkívül, a vezető el lesz még kényeztetve különféle retro stílusú, mégis működő elemekkel, az analóg voltmérőtől, egészen világítókapcsolóig." mondta a Designboomnak a Katalis egyik igazgatója, Julian Palapa.

Vadászrepülő az úton

A tervezőmérnökök a Katalis EV. 500 megalkotásakor három fő szempont alapján dolgoztak. A motorkerékpárnak biztosítania kellett:

  • a megfelelő mozgásszabadságot vezetőjének;
  • boldogságot;
  • végül pedig a környezetszennyezés-mentes vezetésélményt.

A figyelmetekbe ajánljuk