Hamu és Gyémánt fotózás a Városligetben Dobó Kata egy csónakban
Hamu és Gyémánt/ Tokaji Balázs

Less be velünk a kulisszák mögé: így fotóztuk Dobó Katát, Apró Annát, Lékai Mátét és Rófusz Ferencet

Hibázni nem csupán lehet, de olykor talán szükséges is. Hiszen miből tanul az ember, ha nem a váratlan helyzetekből? Apró Anna, Dobó Kata, Lékai Máté és Rófusz Ferenc saját tapasztalásaikon keresztül mesélik el, hogyan állnak a gikszerekhez, amiket az élet dob eléjük.





Ahogy egymás után érkeztek fotózásunk főszereplői, úgy telt meg alig néhány perc alatt a Városligeti-tó is kíváncsi szemekkel: a kamerák, a fények, a stáb és nem utolsó sorban pedig a fotóalanyok csak úgy vonzották a közönséget. Dobó Kata, Apró Anna, Lékai Máté és Rófusz Ferenc csónakba pattantak, ezzel is szimbolizálva azt a küzdelmet, amit nap mint nap folytatunk az élet tengerén, miközben lelkük legmélyét nyitották meg előttünk.

Dob\u00f3 Kata a Hamu \u00e9s Gy\u00e9m\u00e1nt fot\u00f3z\u00e1s\u00e1n

Hamu és Gyémánt/ Tokaji Balázs

„Az az élet, amit eddig éltünk, már nem tartható a megszokásból hozott mintákkal, el kell fogadnunk, hogy könnyebben kell tudnunk magunkban változtatni, és az aktuális helyzethez alkalmazkodni.” – Dobó Kata

L\u00e9kai M\u00e1t\u00e9 cs\u00f3nakban a Hamu \u00e9s Gy\u00e9m\u00e1nt fot\u00f3z\u00e1s\u00e1n

Hamu és Gyémánt/ Tokaji Balázs

„Bármilyen élethelyzetben legyünk is, jóban vagy rosszban, mindig ott van a változtatás lehetősége.” – Lékai Máté

Apr\u00f3 Anna a Hamu \u00e9s Gy\u00e9m\u00e1nt fot\u00f3z\u00e1s\u00e1n

Hamu és Gyémánt/ Tokaji Balázs

„Az élet nem feltétlenül habos torta, és nem is olyan, amilyennek gyerekként megálmodjuk.” – Apró Anna

Hamu és Gyémánt/ Tokaji Balázs

„Kerek életet éltem, és ami időm még maradt, megpróbálom a lehető legjobban kihasználni.” – Rófusz Ferenc

Hamu \u00e9s Gy\u00e9m\u00e1nt 2022/ \u0151szi lapsz\u00e1m

Hamu és Gyémánt

Keressétek a szereplőinkről készült fotókat és az interjúkat a Hamu és Gyémánt magazin őszi lapszámában. A magazin megrendelhető és előfizethető közvetlenül a kiadótól és digitális változatban is beszerezhető.


A figyelmetekbe ajánljuk