Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Cikksorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk. Ebben a részben Halász Rita novellájának egy részletét tolmácsoljuk.
Anyád egyfolytában beszél. A sarkamban van, és csak mondja, mondja, levegőt sem vesz, megállás nélkül duruzsol a fülembe, hiába kértem, anyuka, tessék most egy kicsit elhallgatni, mert olyan jólesne a csönd, anyuka, tessék olvasni egy könyvet, vagy filmet nézni, esetleg hallgasson meg egy podcastot, csak fogja már be a száját legyen szíves, mert nem lehet ezt kibírni, nem lehet kibírni az állandó szövegelést, a sustorgást, sutyorgást, de nem hagyja abba, mintha nem is figyelne rám, mondom, na jól van, ez nem mehet tovább, így nem lehet dolgozni, nem lehet gondolkozni, létezni sem lehet így, hát jó, legyen, megadom magam, akkor tessék most ide leülni, ide a karosszékbe, a hátának nem kényelmes, akkor mindjárt hozok párnát, így már jobb, ide a lábát, fázik, mindjárt hozok egy plédet, jó, de ne a barnát, miért hoznám a barnát, nem tudja, mennyire figyelek rá mostanában, a múltkor is a barna reggelizőtálba tettem ki neki a müzlit, nem tudtam, hogy az összes barnával gondja van, azt hittem, csak a pléddel, válaszolom, mindegy is, mondja ő, mindegy is, mondom én, az a lényeg, hogy itt vagyok, én őt most meghallgatom, leülök vele szemben, ihat teát, ehet olívabogyót, kecskesajt és pászka is van. Hogy az olíva nem olyan, mint amit ő szeret. Mondom anyuka, most ez van. Aldiból rendelem, és görög. Kipróbáltam egy csomót, az egyikre azt tetszett mondani, hogy mállik és sótlan, a másik túl nagy volt, a harmadik pedig túl sós. Szerintem ez nagyon finom, de ha anyukának nem ízlik, ne egye. Hogy én ne vegyem zokon, ő ezt nem úgy mondta, kérdezem, akkor mégis hogy mondta, hogy lehet nem úgy mondani, és az ú-t hosszan megnyomom, mire azt válaszolja, mostanában hamar felkapom a vizet, erre én, mostanában tényleg hamar felkapom a vizet, mert folyamatosan beszél, és már annyiszor kértem, hogy amikor dolgozom, ne akarjon cseverészni, és nem szeretem, ha akkor szól hozzám, ha a vécén ülök, és éjszaka olyan jó lenne aludni, és legalább álmomban nem az ő hangját hallani, hanem a tiédet, igen, jól érzed, ez szemrehányás volt, mert nem vagy itt, mert elmentél, és egyedül hagytál anyáddal, és miután ezt mind elmondtam neki, összeszorítja a száját, a kezét összekulcsolja, lehajtja a fejét.
Ilyenkor, mint egy kisgyerek, pont olyan, és én megsajnálom. Megsajnálom, amikor azt mondja, hogy mindig dolgozom vagy alszom, bezzeg régen olyan jókat beszélgettünk, és azt mondom neki, igaza van, régen tényleg jókat beszélgettünk, ezért én most meghallgatom anyukát, bármit mondhat, addig fel nem kelek, amíg ki nem önti nekem a lelkét. Tényleg bármit, kérdezi, bólintok, hát persze, anyuka, tessék elhinni, ha valaki, hát én tudom, milyen érzés, amikor nem hallgat meg senki, és ebben a pillanatban nekikezd az anyád, és persze megint apádról beszél, és én hallgatom, de nem figyelek igazán, olyanokon gondolkozom, hogy fel kell majd hívnom a munkaügyet, hogy megkérdezzem, esetleg van-e arra lehetőség, hogy a telefonszámomat megtartsam, miután kilépek, aztán arra gondolok, kell találnom valakit, aki megszereli a redőnyt, ugyanis a gurtni elszakadt, vajon mit írjak a keresőbe, gurtnicsere vagy redőnyjavítás, esetleg egymás után mindkettőt. Sajnos muszáj megcsináltatni, mert tudod, a hálószonád az ablakot, a szekrénybe pakolhatnád a ruháidat, szóval a hálószobánk, ami a tiéd is lehetne, de most csak az enyém, és csak az én ruháim fekszenek egymáson összehajtva a szekrényben, és az én kézlenyomatom tapad a kilincsre, szóval a hálószobánk, ami lehetne a kettőnké, ha visszajönnél, vagy lehetne a kettőnké, ha el se mentél volna, tehát a hálószoba nyugati fekvésű, így délután már kibírhatatlan a forróság. De ezt te nem tudod. Nem tudhatod, mert amikor elmentél, hideg volt, és örültünk, ha délután besütött a nap, és estére nem kellett ablakot nyitni, se a ventilátort beüzemelni, és szúnyogriasztót a konnektorba tenni sem kellett, de most szúnyogriasztó nélkül egy tapodtat sem megyek, mert a szúnyogok, mint anyád, zümmögnek a fülemben, és én semmi mást nem szeretnék, csak a te hangodat hallani, hogy te beszélj hozzám, de az ő hangját hallom, anyád hangja ér el a fülemig.
