Az étel szép! – Gondolatfalatok egy vacsoráról

Vannak elsők és utolsók, gyorsak és komótosak, kanapén elköltöttek, asztálnál ülősek, hétköznapiak, hétvégiek, elfelejtettek, ünnepiek, magányosak, családiak, na meg a barátiak. Aztán vannak olyan vacsorák, amelyek eltérnek a többitől: amiket nem egyedül, de nem is hozzátartozóink vagy legközelebbi ismerőseink körében élünk át, hanem olyan társaságban, amelynek tagjai más-más területről érkeztek, és szinte csak az a közös bennük, hogy mind jók abban, amivel foglalkoznak. Az ilyen vacsorák azok, amiket évek múlva is emlegetni szoktunk, hiszen a természetes intelligencia még az AI korában is rendkívül inspiráló tud lenni. Hiszünk abban, hogy a gondolatok még mindig hatalmas értéket képviselnek, ha pedig meg is osztjuk őket egymással – ahogy Michel Serres fogalmazott: „nemcsak egyensúly jön létre, hanem növekedés is.” A Hamu és Gyémánt új vacsorasorozatára egyféleképpen lehet eljutni: meghívóval; és egyetlen módon lehet meghallgatni az asztaltársaság gondolatait: ha közéjük tartozunk – olvasóink számára azonban átnyújtjuk a beszélgetés írásos esszenciáját. Bízunk benne, hogy aki végigolvassa, érezni fogja az egyensúlyt és a növekedést is. Most gondolatban sétáljunk végig a Párisi Udvar évszázados mozaikpadlóján, a monumentális kupola alatt forduljunk jobbra, majd, miközben a háttérben megszólal a zongora, fogadjuk el a felénk nyújtott pezsgőt. Az asztalunknál öten ülnek: Eke Angéla színművész, Rozsnyói Krisztián, a Moët & Chandon hazai disztribúcióját ellátó Fine Brands Company kereskedelmi és marketingigazgatója, Tombor Nelli modell és privát séf, dr. László Zsolt plasztikai sebész, valamint Benes Anita, a Daalarna alapító tulajdonosa.

Tóth Judit: Több okunk is van koccintani, az egyik az, hogy néhány napja Angéláék díjat nyertek Portóban!

Eke Angéla: Egy márciusi szombat délelőtt álltunk a piacon a párommal, Budavári Balázzsal, épp válogattuk a legszebb répákat, amikor hívott minket a producerünk, Romwalter Judit, hogy a Boldog emberek című kisfilmünk – melyet Balázs rendezett és írt, én pedig az egyik főszereplője vagyok – a 45. éve megrendezett Fantasporto Nemzetközi Filmfesztiválon short film kategóriában díjat nyert. Annyira lázba jöttünk, hogy gyorsan kinéztünk egy madridi átszállású járatot, este nyolc órakor landoltunk Portóban, kilenc órakor pedig – épp a kulturális miniszterrel egyszerre – megérkeztünk a ceremóniára.

Judit: Épp időben! Ahogy a cím is utal rá, a film a boldogság témájával foglalkozik.

Angéla: A film egy olyan univerzumban játszódik, ahol az emberek aktuális boldogságindexe egy 1-től 99-ig terjedő számjegy formájában megjelenik a nyakukon. Ha szeretnék, ha nem, ez a szám megmutatja, hogy épp mennyire boldogok vagy épp boldogtalanok – azt viszont mindenki eldöntheti, hogy ezt az értéket vállalja-e a külvilág előtt, vagy eltakarja egy garbóval. Azt szeretem ebben a forgatókönyvben, amelyen Balázs és Bak Zsuzsanna fél éven át dolgozott, hogy egy frappáns szimbolikán keresztül a valós életünk kérdéseit veti föl: vállaljuk-e a boldogságunkat vagy boldogtalanságunkat, mennyire számít mások visszaigazolása – például a lájkok vagy a kommentek –, és egyáltalán, mit tud kezdeni azzal a környezetünk, ha épp nem vagyunk jól.

Judit: A boldogság és szépség kapcsolatáról óhatatlanul eszembe jut Paolo Sorrentino legújabb filmje, a Parthenopé, amelynek az egyik fő üzenete, hogy a túl nagy szépség nem jár együtt a boldogsággal – gondoljunk csak a mitológiai Parthenopéra, a gyönyörű szirénre, akinek nem sikerült elcsábítania Odüsszeuszt, ezért bánatában a tengerbe ölte magát. Befogadói oldalról nézve viszont a szépség örömöt, boldogságot tud kelteni.

Angéla: Sorrentino Parthenopéja azért boldogtalan, mert a szépsége határozza meg a környezetét. Ahol csak megjelenik, minden felbolydul, és ez okozza a boldogtalanságát. Befogadói oldalról számomra a szépség egy érzet. Egy összhangzat, amelyben vannak gondolatok, érzések, állapotok. Például nézek egy képet, és azt az érzetet fogom szépnek találni, amit kelt bennem. Vagy visszaemlékszem, hogy az anyukámmal álltunk a Szépművészetiben, és ő megkönnyezte a Lila ruhás nőt: én ezért az érzésért fogom szeretni azt a festményt.

Judit: „Nem a gyémánt szép, hanem a fény, amit tükröz” – írta Füst Milán.

Dr. László Zsolt: Ebben viszont benne van a szubjektivitás is: nem mindenki ugyanazt látja szépnek. És valójában a hatása a legerősebb.

Judit: A kérdés az, hogy elég-e, ha hat rám valami, vagy meg is kell értenem? Elegendő-e például, hogy érzékelem egy champagne szépségét, vagy tudnom kell azt is, hogy mi benne az érték?

Rozsnyói Krisztián: Megváltozik attól az élményed, hogy ismered? Mást fogsz érezni, szeretni, akkor, ha értesz hozzá?

Judit: Ha az irodalom példáján keresztül próbálok választ adni – hiszen ez az, amiről tanultam is, nem csak örömöt szerez –, egyrészt tud nagyobb élményt nyújtani egy mű, hogyha fel tudom benne fedezni az összes rejtett réteget, másrészt viszont az értés talán le is szűkíti azoknak a műveknek listáját, amelyeket igazán jónak tartok.

Krisztián: Nem tudom, hol van ebben az optimum, de szerintem, ha valaminek a befogadását nagyon tudatos szintre emeled, akkor valahogy épp az ösztönös szépséget, az ösztönös örömöt, boldogságot veszíted el. Persze, érdemes minél többet kóstolni, mert annál jobban tudod értékelni az élményt, minél nagyobb kóstolási tapasztalatod van, de talán nem az szerez örömöt, ha minden technikai információ birtokában vagy. Az szerez örömöt, ha rá tudsz fókuszálni valamire, és van tapasztalatod, amivel össze tudod hasonlítani azt, amit érzel. Minél többet olvasol, és minél többet kóstolsz – ezen természetesen nem a mennyiséget, hanem az alkalmak számát értem –, annál nagyobb lesz az összehasonlítási alapod, és ezáltal lesznek élményeid, majd emlékeid. Tehát én azt gondolom, hogy a tapasztalás és értés valahol elválik, a kérdésedre pedig a válaszom, hogy a tapasztalat tudja emelni az örömöt, viszont nem feltétlenül szükséges a szépség átéléséhez.

Angéla: Számomra viszont a tudás hozzátesz ahhoz, hogy a szépet még intenzívebben vagy még összetettebben tudjam befogadni. Visszatérve a képzőművészethez: ha csak állok egy kép előtt, és nézem, az is lehet jó, de ha odajön hozzám egy művészettörténész vagy kurátor, és elmond néhány mondatot a korszakról, a festőről, a technikáról, én abba belebizsergek, mert utána már azt is látom a képen, hogy mi minden történt az alkotóval.

Benes Anita: Szerintem az egy dolog, hogy ismered valaminek a történetét, másik dolog, ha érted is, és megint más, ha a témának a szakértője vagy. Én nagyon-nagyon sok mindennek egyáltalán nem akarok a szakértőjévé válni, csupán annyit szeretnék, hogy tudjam, mit várhatok, vagy mire számíthatok tőle.

Krisztián: Ha ezt matematikailag próbáljuk levezetni, akkor ez azt jelenti, hogy a szépséget befolyásolja a tudás, az ismeret? Tehát a szépség nem is létezik önmagában?

Zsolt: Az észlelést nem befolyásolja a tudás, de a megítélésedre hatással lehet. Ha például vakon kóstolsz egy champagne-t, nem tudsz róla semmit, de kelt benned egy jó érzetet, endorfint termel a szervezeted, majd utána megtudod a részleteket, és kiderül, hogy mondjuk nem a legjobb évjáratból származik, akkor az befolyásolhatja a gondolataidat. Holott a jó érzet már megvolt.

Tombor Nelli: Van egy szenzációs múzeum Philadelphiában, a Barnes Foundation, amelynek az a koncepciója, hogy a kiállított műtárgyak mellett nincs kiírva semmilyen információ: nem tudod, ki a szerzőjük, mi a címük, vagy hogy mikor készültek. Arra buzdítanak, hogy ha megtetszik az egyik mű, állj meg előtte, és fókuszálj rá – aztán később egy katalógusból megtudhatod az adatait is. Számomra ez nagyon izgalmas, újszerű élmény volt.

                                                                                                                                                                                                     Szerző: Tóth Judit

A teljes cikket keressétek a Hamu és Gyémánt magazin tavaszi lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető, előfizethető közvetlenül a kiadónál.