A Bruckner fivérek műhelyében évtizedek óta a legmagasabb minőségű alapanyagokból, egyedi, kézműves technikákkal készülnek a gyönyörű – és nem utolsósorban – szélsebes fahajók. Munkamódszerük Európa-szerte ritkaságnak számít, a kezük közül kikerülő hajók pedig a múlt egy-egy darabját hordozzák magukban. A Bruckner család balatonarácsi műhelyében jártunk.
„A legtöbben úgy tekintenek ránk, mint az autószerelőkre” – mondja Bruckner Barna a balatonarácsi domboldalban található műhelyben. Közbevetem, hogy nekem inkább a hangszerkészítők jutnak róluk eszembe, ők dolgoznak hasonló precizitással – csak hát az ő munkájukhoz kevesebb fa kell. Mindenesetre mindkettő művészet.
„Nekünk hízelgő ez a párhuzam. Valóban igaz, hogy mi tökéletes munkát szeretnénk végezni, és ahhoz rengeteg idő kell. Ennek az árát azonban kevesen tudják megfizetni.”
Hullik a forgács, dolgoznak a szerszámok, de az idő nyugodtan telik.
Családi örökség
A Bruckner fivérek
Fotó: Hamu és Gyémánt / Alexander Csomor
A három testvér, Szabolcs, Barna és Balázs több mint három évtizede dolgozik a műhely falai között. A Brucknerek ősei hosszú generációk óta kézművességgel foglalkoztak, a hajóépítés dédnagyapjukkal jelent meg a családban. Nagyapjuk, József és öccse, János a hajógyárban tanulta a szakmát – ma már csak a Balatonfüredi Yacht Club található itt –, ahol az 1920-as évektől több száz favitorlás készült. Fénykora volt ez a gyönyörű hajóknak.
A két Bruckner fivér pótolhatatlan szakértelmet gyűjtött a gyárban, közös műhelyt terveztek, de közbeszólt a világháború. A nagyapa elesett Székesfehérvárnál, de „Jani bácsi” az orosz hadifogság után visszatért. Ő tanította meg unokaöccsének, Józsefnek, a három fivér édesapjának a szakmát a tervezéstől az építésen át a szerelvényezés legapróbb részleteiig.
A műhelyt, ahol járunk, a nyolcvanas évek közepén alapították saját családi házuk mellett. A három Bruckner fivér még emlékszik a kezdetekre, hiszen nekik is segíteniük kellett az építkezésben. A hajóépítés minden titkát édesapjuktól tanulták. „Az első években fizetést nem is kaptunk, de mindent megtanultunk” – mondja Barna. A műhelyalapítás merész ötlet volt, de első nagy megbízásuk, egy Bolygó nevű 1926-os Schwerkieler olyan kiválóan sikerült, hogy a külföldi ügyfelek között is híre ment.
Hajók pedigrével
Fotó: Hamu és Gyémánt / Alexander Csomor
Bruckner József 82 évesen már nem vesz részt aktívan a munkában, de a műhelyről nem lehet beszélni a megemlítése nélkül. A testvérek újra és újra visszatérnek ahhoz, hogy mennyire nehéz utódot vagy „inast” – segítséget – találni erre a munkára, hiszen egy ilyen kis műhelyben a betanítás évekig tart. Márpedig azt a minőséget, amelyet a Brucknerek a fahajóépítésben képviselnek, nem találjuk meg az országban máshol, de Európában is ritkaság.
„Svájcban és Németországban vannak hajóépítő műhelyek, amelyek kézimunkában nem jobbak ugyan nálunk, de infrastruktúrában szerencsésebb adottságokkal rendelkeznek.”
Ez olyan szakma, ahol az ügyes kéz mindennél többet ér. És hogy mi kell még hozzá? Barna a türelmet említi – nemcsak a részükről, hanem az ügyfél oldaláról is.
„Egy ilyen hajónak pedigréje van” – mondja Barna. Egykor a porosz és az osztrák főnemesség körében státuszszimbólumot jelentett egy ilyen kidolgozott vízijármű, olyannyira, hogy egyszerű, kétkezi munkából élő matrózt nem is engedtek a fedélzetre. A fahajók a műanyagból készült vitorlások között eleganciát és kifinomultságot sugároznak, de az áruk is jóval magasabb. A mahagóni Afrika szívéből, a teakfa Mianmarból, a fenyő Kanadából érkezik Hamburgon keresztül. Csakis kiváló minőségű alapanyagokkal dolgoznak, a teakfára például magas zsírtartalma miatt van szükség. „Azok, akik ilyen hajót rendelnek, később elmondhatják, hogy a múlt egy darabját birtokolják. Emellett a vitorlásaink nagyon gyorsak is, elsősorban a formatervezői munkának köszönhetően.”
Szöveg: Csabai Máté
Folytatás a Hamu és Gyémánt magazinban!
A Hamu és Gyémánt magazin nyári lapszáma
Kíváncsiak vagytok a folytatásra? A teljes cikket és a további fotókat keressétek a Hamu és Gyémánt magazin nyári lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető, előfizethető közvetlenül a kiadónál.
„A legtöbben úgy tekintenek ránk, mint az autószerelőkre” – mondja Bruckner Barna a balatonarácsi domboldalban található műhelyben. Közbevetem, hogy nekem inkább a hangszerkészítők jutnak róluk eszembe, ők dolgoznak hasonló precizitással – csak hát az ő munkájukhoz kevesebb fa kell. Mindenesetre mindkettő művészet.
„Nekünk hízelgő ez a párhuzam. Valóban igaz, hogy mi tökéletes munkát szeretnénk végezni, és ahhoz rengeteg idő kell. Ennek az árát azonban kevesen tudják megfizetni.”
Hullik a forgács, dolgoznak a szerszámok, de az idő nyugodtan telik.
Családi örökség
A Bruckner fivérek
Fotó: Hamu és Gyémánt / Alexander Csomor
A három testvér, Szabolcs, Barna és Balázs több mint három évtizede dolgozik a műhely falai között. A Brucknerek ősei hosszú generációk óta kézművességgel foglalkoztak, a hajóépítés dédnagyapjukkal jelent meg a családban. Nagyapjuk, József és öccse, János a hajógyárban tanulta a szakmát – ma már csak a Balatonfüredi Yacht Club található itt –, ahol az 1920-as évektől több száz favitorlás készült. Fénykora volt ez a gyönyörű hajóknak.
A két Bruckner fivér pótolhatatlan szakértelmet gyűjtött a gyárban, közös műhelyt terveztek, de közbeszólt a világháború. A nagyapa elesett Székesfehérvárnál, de „Jani bácsi” az orosz hadifogság után visszatért. Ő tanította meg unokaöccsének, Józsefnek, a három fivér édesapjának a szakmát a tervezéstől az építésen át a szerelvényezés legapróbb részleteiig.
A műhelyt, ahol járunk, a nyolcvanas évek közepén alapították saját családi házuk mellett. A három Bruckner fivér még emlékszik a kezdetekre, hiszen nekik is segíteniük kellett az építkezésben. A hajóépítés minden titkát édesapjuktól tanulták. „Az első években fizetést nem is kaptunk, de mindent megtanultunk” – mondja Barna. A műhelyalapítás merész ötlet volt, de első nagy megbízásuk, egy Bolygó nevű 1926-os Schwerkieler olyan kiválóan sikerült, hogy a külföldi ügyfelek között is híre ment.
Hajók pedigrével
Fotó: Hamu és Gyémánt / Alexander Csomor
Bruckner József 82 évesen már nem vesz részt aktívan a munkában, de a műhelyről nem lehet beszélni a megemlítése nélkül. A testvérek újra és újra visszatérnek ahhoz, hogy mennyire nehéz utódot vagy „inast” – segítséget – találni erre a munkára, hiszen egy ilyen kis műhelyben a betanítás évekig tart. Márpedig azt a minőséget, amelyet a Brucknerek a fahajóépítésben képviselnek, nem találjuk meg az országban máshol, de Európában is ritkaság.
„Svájcban és Németországban vannak hajóépítő műhelyek, amelyek kézimunkában nem jobbak ugyan nálunk, de infrastruktúrában szerencsésebb adottságokkal rendelkeznek.”
Ez olyan szakma, ahol az ügyes kéz mindennél többet ér. És hogy mi kell még hozzá? Barna a türelmet említi – nemcsak a részükről, hanem az ügyfél oldaláról is.
„Egy ilyen hajónak pedigréje van” – mondja Barna. Egykor a porosz és az osztrák főnemesség körében státuszszimbólumot jelentett egy ilyen kidolgozott vízijármű, olyannyira, hogy egyszerű, kétkezi munkából élő matrózt nem is engedtek a fedélzetre. A fahajók a műanyagból készült vitorlások között eleganciát és kifinomultságot sugároznak, de az áruk is jóval magasabb. A mahagóni Afrika szívéből, a teakfa Mianmarból, a fenyő Kanadából érkezik Hamburgon keresztül. Csakis kiváló minőségű alapanyagokkal dolgoznak, a teakfára például magas zsírtartalma miatt van szükség. „Azok, akik ilyen hajót rendelnek, később elmondhatják, hogy a múlt egy darabját birtokolják. Emellett a vitorlásaink nagyon gyorsak is, elsősorban a formatervezői munkának köszönhetően.”
Szöveg: Csabai Máté
Folytatás a Hamu és Gyémánt magazinban!
A Hamu és Gyémánt magazin nyári lapszáma
Kíváncsiak vagytok a folytatásra? A teljes cikket és a további fotókat keressétek a Hamu és Gyémánt magazin nyári lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető, előfizethető közvetlenül a kiadónál.
