A Jon Hamm és Tina Fey főszereplésével készülő film rendezői teendőit előbbi egykori kollégája fogja ellátni.
Újra együtt dolgozik Tina Fey és Jon Hamm. Utóbbi ugyanis 7 epizódban is szerepelt előbbi A stúdió című sorozatában, továbbá 13 epizódban feltűnt az Unbreakable Kimmy Schmidtben is, aminek Fey volt a vezető producere. Most partnerek lesznek a vásznon egy Maggie Moore(s) című krimiben.
A kamera mögött pedig Hamm régi ismerőse, John Slattery fogja ellátni a rendezői feladatokat, aki Roger Sterlinget játszotta a Mad Menben. Ő a színészet mellett ugyanis a rendezésbe is belevágott, 2014-ben jött ki első filmje God's Pocket címmel John Torturroval és Philip Seymour Hoffmannal a főszerepben a szintén a Mad Menből ismert Christina Hendricks mellett.
A Maggie Moore(s) forgatókönyvét Paul Bernbaum írta, aki korábban a Ben Affleck főszereplésével készült Hollywoodlandet szerezte. A sztori egy unalmas kisvárosban játszódik, ahol nem történik soha semmi, míg egy nap meg nem találják két nő holttestét ugyanazzal a névvel, akik gyilkosság áldozatai lettek.
(Forrás: Deadline)