Lőrincz Tamás birkózik

A 77 kg-os kategóriában induló kötöttfogású magyar birkózó, Lőrincz Tamás a vb-bronzérmes iráni Mohammedali Geraeit ejtette ki az olimpiai elődöntőben.

A mai nappal megkezdte olimpiai szereplését a világ és Európa bajnoki birkózó, Lőrincz Tamás, aki egyből a legjobb nyolc között találta magát, mivel eredetileg a marokkói Zied Ait Uagram ellen kezdte volna meg menetelését, ám az ellenfele a koronavírusos lett, így Lőrincz küzdelem nélkül jutott tovább. A negyeddöntőben a japán Jabiku Sohei ellen mérkőzött meg, akit végül 3:1 arányban sikerült felülmúlnia, ezután pedig Mohammedali Geraei ellen meccselhetett az olimpiai döntőért.

Az első menetet ugyan Geraei nyerte egy ponttal, Lőrincz azonban a második elején azonnal egyenlített. Ezután nemsokkal a magyar birkózó kétpontos akciót vitt véghez a földön, így 3:1 arányban átvette a vezetést.

Lőrincz Tamás kirobbanthatatlan formában volt, pár percen belül okos birkózásának és az iráni hibáinak köszönhetően 6:1-re módosult az állás.

Tom Pennington, Getty Images

Később viszont szoros lett a mérkőzés, mivel Lőrinczet passzivitásért leküldték a földre, ahol az iráninak sikerült megforgatnia és meg is intették így az eredmény 6:5-re módosult.

A magyar birkózó az utolsó egy percet azonban remekül kivédekezte így az eredmény nem módosult, holnap délelőtt Lőrincz Tamás az aranyéremért birkózhat, ráadásul a keddi olimpiai döntő lesz karrierje utolsó mérkőzése.

"Ez az utolsó versenyem, nagyon bíztam benne, hogy így sikerül lejönnöm a szőnyeggel. Nagyon bízom benne, hogy egy mérkőzést még sikerül abszolválnom" – nyilatkozta az M4 Sportnak. 

A figyelmetekbe ajánljuk